Pusztán egyetlen napja tettem közzé, hogy a jövőben nem nagyon készülök politikai dolgokról írni, de közben olyan események történtek, hogy csak nem tudok ellenállni, még ha tudom is, mennyi értelme van…
Nincs itt semmi látnivaló! – üzente Novák Katalin azzal, hogy napokkal a kegyelmi botrány kirobbanása után jóízűen elmajszolta a békési foszlós kalács utolsó morzsáját. Újabb napok elteltével – egy örmény találkozó kapcsán, mellékesen – azért ezt szóban is egyértelműsítette: “Elnökségem alatt nem volt, és nem is lesz kegyelem a pedofiloknak, ez így volt ebben az esetben is. A pedofilok elleni szigorú fellépésnek, a pedofilok nyilvántartásának a bevezetésének én voltam az egyik leghangosabb élharcosa annak idején.” Nos, annyiban igaza volt, hogy nem egy pedofil kapott kegyelmet (amely bármely undorító, de mégiscsak egy beteges aberráció motiválja), hanem „csak” a segítője – ami késztetés nélkül szimplán gonoszság! De hagyjuk is az ügyet, az elmúlt napokban hallottunk róla épp eleget – térjünk vissza a(z ex-) köztársasági elnökhöz:
Lenyelte a kalácsot, kitárgyalta az örményeket, majd elrepült, hogy vasárnap estig hazánk fiaiba töltse a lelket a vizes VB-n. Aztán szombaton hirtelen a homlokához csapott, felpattant egy repcsire és hazajött lemondani! Teljesen életszerű, hogy ez az ő döntésé, ugye?
Legalábbis: a saját nevében kért nagyon meggyőzően bocsánatot, és én például majdnem meg is hatódtam a szép szavaktól (komolyan: a hallottak alapján szerintem akár köztársasági elnöknek is ideális lenne!), ha nem lett volna benne egy (ordenáré hazugság) apró bökkenő! „Tavaly áprilisban abban a hiszemben döntöttem a kegyelem mellett, hogy az elítélt nem élt vissza a rá bízott gyermekek kiszolgáltatottságával.” – hangzott el az egyetlen mondat, ami valamiféle magyarázatnak lett szánva. Csakhogy ez számomra indok helyett újabb kérdést vet fel: a köztársaság elnöke vagy azt feltételezi, hogy a bíróság merő poénból osztott ki több mint három év börtönt egy pedofil ügyben, vagy annyira csak „aláírógép” volt, hogy – nemhogy az aktába nem nézett bele, de – a címkéjét sem olvasta el! Nem tudom, melyik a rosszabb…
És mindez természetesen igaz volt kolléganőjére, Varga Juditra is! Ebben a helyzetben jogos elvárás és elkerülhetetlen következmény volt mindkettőjük lemondása.
A harmadikként csatlakozó exférj, Magyar Péter nyilatkozata – aki most világosodott meg, hogy valójában milyen rendszert szolgált eddig – igazán szórakoztató volt a végjátékban. Ugyanakkor mégis: talán az övé volt a leghasznosabb! Sokan – bevallom: pár másodpercre én is – hallani véltük a hatalom betonalapjának újabb repedését… És egy pillanatra elhozta a reményt, hogy talán történik valami! Mondom: egy pillanatra!
Csakhogy valójában nem történt semmi! Csupán egy röpke betekintést nyerhettünk abba a világba, amelynek létezéséről eddig is tudtunk: egy mocsokkal és bűnnel átszőtt, vallási áhítattal fűszerezett, de valójában csak a Pénz oltárán áldozó, hatalmát fitogtató és azzal szemrebbenés nélkül visszaélő világ nyert visszaigazolást… És senki ne aggódjon: minden megy tovább, a repedés hangját csak vágyaink idézték meg, itt nem változik semmi! Olyannyira nem, hogy az elmúlt napok még csak megsem ingatták a hatalom bástyáit, mi több: természetesen a történtekért ismét Gyurcsány a hibás! Egy 2009 óta, vagyis immár 15 éve bukott ex miniszterelnök…
De nyugalom, Szijjártó Péter már meg is hirdette a Vendettát: kihangsúlyozva, hogy a köztársasági elnök posztját átmenetileg (ismét – valahogy mintha nem menne ez az elnökválasztósdi) Kövér Lajos házelnök tölti be, aki majd végre rendet tesz a baloldalon…
Nos, ismerve stílusát és szemléletét: efelől nincsenek kétségeim! Mi pedig boldogan tapsolhatunk majd egy újonnan kinevezett köztársasági elnöknek, aki pont ugyanúgy aláír majd százból száz jó törvényt… – amíg valaki meg nem buktatja!