Bazzmeg! – szaladt ki a számon sokadjára, némi bosszúságot követve. Alapvetően az igényes, szép beszédet szeretem, de azért nincs bajom a káromkodással sem, amíg az nem személyeskedés és nem kötőszó, hanem az, ami: indulatot kifejező, vagy inkább levezető megnyilvánulás. Hogy ez így helyes-e, arról lehet vitatkozni, de mindenképp természetes és… Tovább olvasom
Valamit enni kéne! – nyitottam ki nem túl lelkesen a hűtőszekrény ajtaját, mert ma itthon dolgozom, de azt mondják, attól még nem árt, ha az ember eszik néha… Valójában biztos voltam benne, hogy szokás szerint az „inkább hagyjuk, nem kell semmi” gondolat kíséretében ugyanazzal a lendülettel vissza is zárom majd… Tovább olvasom
1990 novemberében – hála a minimálbér bevezetésének – lettem állástalan ápolónőből vállalkozó. Én voltam a „friss hús” az osztályon, ahol beosztást alig tudtunk csinálni, annyira kevesen voltunk – de ez egy másik történet… „Majd én teremtek magamnak munkát!” – gondoltam, és ez azóta is minden tevékenységem, minden napom alapja! Immár… Tovább olvasom