A film 1969-ben készült, akárcsak én! Igaz, én már 1970-ben napvilágra kerültem, míg a film a (talán ürgebőrbe bújtatott) dobozában porosodott még közel egy évtizedett a Cenz családnak köszönhetően. Hja, kérem: más idők, más családok voltak akkoriban… és az élet nem habostorta!
Nagyon kölyök voltam, mikor első alkalommal láttam, de sok jeleneten és sok poénon jót nevettem akkor is, ha magából a filmből még szinte semmit sem értettem! Aztán persze, lassan összeállt a kép, felnőttként így kicsit átértelmeződtek bennem a jelenetek, de kedvelem a szatírát: továbbra is jókat derültem a filmen! Igen, akkor már tudtam, hogy valójában annyira nem vicces, de vannak dolgok, amiket csak a humor szemüvegén keresztül lehet vagy érdemes visszanézni, mert másképp elszorul az ember gyomra! Visszanézni azonban mégis muszáj néha egy kicsit, hogy ne feledjük, hol és mi lett elszúrva… Hogy emlékezzünk, mi volt az, amit talán „akkor még nem sejtettem”!
Most azonban, amikor naponta olvasom a hírekben, hogy a „nemzetközi helyzet egyre fokozódik”, és lassan már a gránitszilárdságú alaptörvényünkben kell rögzíteni, hogy Gogolák elvtársnő mai utódjainak mi a neme és mennyire lehet kurta a szoknyája, ha „a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának” hagynánk – most egyre zavaróbb, ha azt hallom:
“Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló”.
vagy hogy:
“Ahol nem vagyunk mi, ott az ellenség.”
Kicsit zavaró, mert néha hirtelen nem tudom, hogy a filmből jön, vagy a közszolgálati csatorna hírműsorából! Könnyű összetéveszteni, mert a tartalom is hasonló és a főszereplők is… Mintha mindegyikük legszerethetőbb tulajdonsága a szerénység lenne! Csak úgy süt… Ráadásul az embernek néha az az érzése, hogy egy gátőr ma is bárhol felbukkanhat, kivéve a gátnál!
Azért nekem is van egy kis rossz érzésem. Mégiscsak mintha becsapnák az embereket… De már hallom is a megnyugtató választ:
„- Ugyan, kit csaptunk be? Magunkat? Mi tudjuk, miről van szó. A kutatókat? Azok örülnek, hogy plecsni van a mellükön. A széles tömegeket? Azok úgyse esznek se narancsot, se citromot, de boldogok, hogy velünk ünnepelhetnek. Az imperialistákat? Ühüm, azoknak alaposan túljártunk az eszén. Nem szeretnék most a helyükben lenni! Kiadtuk a jelszót: legyen magyar narancs! És lett magyar narancs. Mi nem ígérgetünk a levegőbe, Pelikán.”
Nem bizony! Se az imperialistáknak, se Brüsszelnek! Ha narancs kell, narancs van. Ha nem kell, akkor is! Vagy stadion. Esetleg akkumulátorgyár. Eszi, nem eszi: nem kap mást! Örüljön mindenki, hogy nem kell feketén disznót vágnia – igaz, nincs már fehéren se…
Szerencsére fekete autók se – legalábbis jelenleg nem járnak, de ugyan, kinek lenne annyi felesleges pénze, hogy fizesse a benzint?!? Mostanában így csak Isten hoz minket össze, legfeljebb ő nem mindig tud róla! Vagy esetleg a kórház várólistája…
Nem mintha manapság itt bármi probléma lenne, hiszen dübörgünk, előre megyünk, nincs itt semmi látnivaló! Csakhogy mi már megtanultuk: az a gyanús, ami nem gyanús! A lényeg, hogy itt szabadság van, demokrácia – jó, kicsit talán savanyúbb, kicsit talán illiberálisabb, de a miénk! Itt soha nem fordulhatna elő, hogy Pelikán elvtárs vallomásának gyakorlása közben véletlenül az (előre megírt) ítéletet kapja a kezéhez… mert már rég senki nem ügyel a látszatra sem! És mert korábban titkosítják, mint kihírdetnék…. Bástya elvtárs azonban ma már Pegazuson ülve hallgathatná meg, hogy ki mit beszél össze-vissza! Néhanap ma is megesik, hogy kérnek valami szívességet… Vagy egy üzletrészt… Felesleges az ellenkezés, mert másnapra kész egy új törvényt, te meg mehetsz a levesbe! “Mutasson nekem egyetlen embert ebben a tetves országban, akire ha kell, 5 perc alatt nem bizonyítom rá, hogy bűnös!” És elérik, hogy ha esetleg rehabilitálnák, inkább az akasztást várjuk! Önként…
Na jó, befejeztem: nem akarok azon lovagolni, amit a vaksi szememmel látok, a süket fülemmel hallok, miközben tompa agyammal nem érhetek fel nagy célok igazságához – és ideológiailag sem vagyok elég képzett. Mégis most, hogy nézem a filmet ki tudja hányadszorra, valahogy elfogott egy furcsa érzés:
„itt valami tényleg nem stimmel!”
De nem baj, megpróbálok fejlődni. Addig kérlek, ne bántsatok: nagy kár lenne értem, ha egy vadászaton most tetszenének agyonlőni…
A tények mindenesetre továbbra is makacs dolgok! Akárcsak a vízállás…
