Arcfestőként egész évben sorra varázsolom elő a pillangókat, unikornisokat, pókembereket és a megannyi varázslatos lényt a gyerekek (és a gyereklelkűek) arcából. Ez számomra az egyik legnagyobb élvezett, különösen akkor, amikor belenézve a tükörbe, megpillantják magukat az érintettek. Leírhatatlan érzés!
De van ennek a „munkának” két csúcspontja, ami még ezt is hatványozni tudja! Az egyik a gyereknap időszaka, a május… – amikor naponta akár több helyre is eljutva tobzódhatunk a varázslat mámorában! A másik – bármennyire is képtelen vagyok megunni a sokszor már-már kicsit csöpögős csodát – az ősz végén a Halloween! Igen, ez a sokaknak furcsa, sokszor megosztó időszak az arcfestés egyik ünnepe! Nem csak azért, mert ebben az időszakban is egyik helyszínről szaladhatunk a másikra, hanem mert kimozdít a komfortzónából! És mert a sok szépséget ilyenkor lehet, hogy ijesztő rémségekre cseréljük, de ezek olyan technikákat igényelnek, amelyektől a szépségek még szebbek lesznek majd – így egyfajta kiteljesedést és folyamatos fejlődést is jelent ez az időszak.
Abban a szerencsés és megtisztelő helyzetben vagyok, hogy ezt az időszakot már évek óta az osztrák FamilyPark varázslatos helyszínén tölthetem el, egy szuper csapat arcfestőjeként. Nem részletezem, elég annyi, hogy egész évben erre készülünk, és bár elméletben ez közel kéthétnyi napi 8-12 órányi intenzív munkát jelent – többségünk számára ez mégis a szabadságot jelenti! Egész évben készülünk rá mintákkal, technikákkal, tervekkel, és szinte számoljuk, hányat kell még aludni a következőig…
Ennek jegyében tartottunk tegnap is egy miniworkshopot: ketten összeültünk, hogy új technikákat sajátítsunk el, amivel jól megfertőzzük majd a többieket is, és amelyekkel emeljük vélhetően a rendezvény színvonalát. Ez akár magánügy is lehetne, vagy akár reklám – egyik se lenne fontos. De motoszkál bennem azóta két gondolat, amely talán érdemes arra, hogy megosztva veletek ti is elgondolkodjatok rajta.
Ahhoz, hogy a csúnya – azaz ijesztő, rémséges – színvonalas és jó legyen, muszáj a minél tökéletesebb technika! Ez fejleszt, erről már beszéltem – és ez önmagában is jó! De egyben arra tanít, hogy lásd a csúnyában a szépet! Mert a szép csak a csúnya mellett nyeri el szépségének maximumát, de minden csúnyában érdemes megtalálni a szépet, ha a teljes képet akarod látni! Nincs tökéletesen szép, ahogy tökéletesen csúnya sem… S ha látásmód már megvan, hogy a szépet keresd, akkor talán menni fog ez az élet többi területén is.
Készülés közben – nyakig művérben, festett sebekkel és csillogó szemekkel – azon gondolkodtam, miért jó ez nekünk? Már a fejlődésen kívül… Mert hogy jó, az nem volt kérdés, mindketten nagyon élveztük, mi ezért csináljuk! De miért jó ez az embereknek? Hogy sebeket, hegeket, szörnyeket festessenek magukra? Figyelmen kívül hagyva a Halloween-t nálunk körülvevő ellentmondásos véleményeket, pusztán azért, mert ezek festékek! Letörölhető, lemosható, levetkőzhető… vagyis nem kell hordani – ezzel azt az érzést erősíti bennünk, hogy uraljuk sorsunkat! Hogy kézbe tudjuk venni! Hogy képesek vagyunk szembeszállni a gonosszal… És talán megtévesztjük a Sors kerekének forgatóját, hogy itt már járt, ide nem kell küldje ezt a leckét…
A világ tele van rémségekkel (és csodákkal is, csak arról ritkábban szólnak a hírek), naponta szembesülünk vele – mostanában különösen! Ontják ránk, szinte belefulladunk! De van pár nap, amikor úgy tudunk benne szabad akaratunkból megmártózni, hogy utána egy mozdulattal levethetünk magunkról minden szörnyűséget… Hát nem csodálatos?
