Sosem késő

A karate olyan sport, ahol fontos a tradíció. Gyakori, hogy generációkon át öröklődik az elkötelezettség iránta. Teljesen természetes jelenség, hogy apa, fia, sőt unokája is ugyanazon az úton jár: együtt tanulnak, küzdenek, együtt fejlődnek testben és lélekben.

Az viszont igazán különleges, amikor a család legidősebb tagja dönt úgy, hogy szépkorúként vág bele egy küzdősportba. Ezen a hétvégén a Gastroyal Karate Sportegyesület által rendezett Shito Ryu Magyar Bajnokság budapesti fordulóján egy 79 éves nagyapa lépett tatamira, aki – fia és unokája nyomdokaiba lépve – alig pár hónapja kezdett karatézni. Ez volt az első versenye.

A csoportjában helyezést még nem ért el, de kapott valamit, ami sokszor többet ér egy éremnél: az egész csarnok vastapssal ünnepelte. Különdíjat is átvehetett, de talán a legnagyobb elismerés az a szeretet volt, amellyel fogadták.

Mert abban a kezdőknek járó fehér övben nemcsak közel nyolc évtized tapasztalata volt, hanem bátorság is. Bátorság újrakezdeni, tanulni, kilépni a tatamira, és megmutatni, hogy a karate valóban kortalan.

Talán ez volt a nap legfontosabb leckéje: nem számít, hány éves vagy – soha nincs késő elkezdeni valamit.

Utóirat: jómagam pár napja lettem 56 éves, három éve magam is teljesen kezdőként vágtam bele a balettbe. Így különösen nagyra értékelem ezt a történetet.