Gyerekvédelem… – gulyásmódra

Most, hogy végre biztonságban vannak gyerekeink, hiszen fóliába bújtatták a kényesnek gondolt könyveket (Az ember tragédiája szerencsére megúszta – Madách homoszexualitása csak szóbeszéd, nem nyert igazolást!), és végre meggátoltuk, hogy a belvárosban évente egyszer színes, de esetleg szokatlan öltözetben vonuljanak emberek (így legfeljebb csak a futóversenyek, békemenetek, esetleg a diplomáciai konvojok korlátozzák őket a mozgásban… Igaz, utóbbi akkor is, ha épp mentővel vinnék – de cserébe nézhetik Józsibácsi kőműves dekoltázsát, vagy Gizike minijéből kilógó tangáját)…

…szóval most, hogy a gyerekeinknek az Alkotmány (Jaj, nem: bocsi, az itt nincs! Majd’elfelejtettem: Alaptörvény!) biztosítja a védelmet, és még azt is leszögezi, hogy az apa férfi, az anya nő… De azért – bár miniszterelnökünk az imént nyugtatott meg, hogy a gyerekvédelem nálunk mindenek felett áll, ha esetleg nem tudnám – a teljes megnyugváshoz lenne néhány (tudom: pitiáner-kötözködő és persze illiberális) kérdésem:

• Mikor fogják végre megvédeni azokat a gyerekeket is, akiket szüleik bántalmaznak? Sokszor részegen, bedrogozva… vagy csak éjszaka hangosan dulakodva – a rendőrség mégsem csinál semmit! Az Alaptörvény is legfeljebb úgy nyújt védelmet, ha a gránit szilárdságút már fel tudja emelni a gyermek, hogy azzal védje magát… (Mondjuk… a nők is csak így tudnak védekezni – talán ezért emelkedett duplájára a kapcsolaton belüli erőszakok száma! És mert nem tudják a helyüket… – de ez egy másik történet!)
• Mikor fogják megvédeni a gyerekeket azoktól a szülőktől, akik ugyan fizikailag talán nem bántalmazzák, de lelki terrorral, éheztetéssel, gyerekmunkával, vagy pusztán alkalmatlansággal veszélyeztetik őket, egy életre megnyomorítva a lelküket? Különös tekintettel azokra a CSOK-gyerekekre, akik megszületését nem szüleik vágya, hanem a banki kritérium generálta…
• Meddig lehet elmenni a bajtársi védelemben, ha az illető díszpolgár, nagykövet, intézményvezető bántalmazza a (sokszor rábízott) gyermekeket? Pedofíliával, prostitúcióval, emberkereskedelemmel – a pofonok, zsarolások mellett… Mikor lesz ezeknek valódi következménye? Hány politikus érdekét takarják a ledönthetetlen falak? És még meddig?
• Meddig kell még eltűrni a gyerekeknek, hogy azt tanulják: naponta egyenek gyümölcsöt – de szüleik napi 8-10 óra munka mellett is jó, ha hetente néhány almát képesek venni. Sokan vannak, akiknek ennyi sincs… Tudom, rossz helyen dolgoznak (mondta Lázár úr is), de nem lakhat mindenki Budapesten, és ott is csak a miniszter úr fejében – no és a családjában – keres egy diák havi 800ezret…
• Mikorra lesz olyan egészségügy, amely legalább a gyerekeknek születésüktől biztosítja az egészséges élethez való jogot? Mikor lesz garantált, hogy bezárt szülészetet miatt nem veszítik el őket szüleik és nem maradnak árvák? A gyermekegészségügy nem túlterhelt háziorvost, csak más városokban elérhető szakorvost kéne jelentsen és nem civilek által összegyűjtött kerekesszéket vagy külföldi kezelést, hanem valódi lehetőséget az egészséges életre…
• És végül egy költői kérdés, hiszen tudom: ez senkinek nem érdeke az érintetteken kívül: Mikor kapják vissza annak lehetőségét, hogy az iskolát befejezve értően írni, olvasni, számolni, esetleg önállóan gondolkodni legyenek képesek? Szerencsére még van, akinek sikerül – de egyre kevesebben, és az sem a rendszer érdeme…

Mondanám, hogy „nincs több kérdésem”, de bizony, akadna még bőven! Mégis beérem azzal, ha ezeken elgondolkodnak néhányan… Vagy legalább azon, hogy ezeknek a (papíron oly fontos) gyerekeknek kell majd kitermelniük öreg napjaink anyagi és társadalmi biztonságát… Ha a valóságban nem is számítanak annyira, legalább merő önzésből: nem kéne egy kicsit jobban vigyázni rájuk?

Egy kérdés még nem hagy nyugodni: ha a gyerekeim nem járnak a Pride-ra, nem olvasnak lefóliázott könyvet, és lassan már a védőnő is ki van tiltva az oktatási intézményükből (úgy sincs rá kapacitás), nemhogy a nemváltó műtétek propagandistái, és mégis kiderülne, hogy valamelyik a saját neméhez vonzódik, akkor azt már jelentenem kell valahova? És esetleg be is gyűjtik majd őket valami gyógyító átnevelésre? Vagonoktól nem félek – ma már a vonatok nem jutnának el a városhatárig sem…

Mondanám klasszikust idézve, hogy „Én kérek elnézést” – de nem! Tőlem nem vehetnek el gyűrűt humorosnak szánt, de sötét valóságot rejtő gondolatokért, és egyáltalán nem akarok elnézést kérni! Azt akarom, hogy gondolkodjatok: hol húzzátok meg a határt az elfogadható és az elfogadhatatlan között!

És… hogy vedd észre, ha tehetsz valamit!