Mohács’500: Hungarica fata
Azt remélték, sok baj után magyar lesz a pápa,
de Rómában nem teljesült Bakócz Tamás álma!
Pedig tudhatta mind, ki a világot ismerte:
A magyarok dolgait csak Isten segíthette!
Ők is istenüket áldva járták a világot,
kik felégettek mindent, mit a miénk megáldott!
Nem kíméltek leányt vagy vént, házat vagy jószágot
Pusztítottak mindent – mint fagy a gyenge virágot!
A magyarnak is volt egykoron sok bátor hőse:
Hunyadiék nevét hajdan fél világ tisztelte!
De új szeleket fújtak a Fekete seregre:
Idegen érdek volt, mi az országot vezette!
Voltak, akik belátták, hogy nem lesz ez így jó majd,
De nem népüket óvták: van, akit csak a trón hajt!
S míg egymás torkát marva a vitákat szították:
Szulejmán seregei már sírjainkat ásták!
Készült a véres csatára mind, aki nem gyáva…
De a király hiába kiáltott a világba:
Maroknyi ember volt csupán, ki Mohácson várta
Hogy a török küldje őket véres kínhalálba!
Maroknyi sereg, de csak a törökéhez mérten:
Ezrek teste vérzett ki a nagy mohácsi vészben…
Húszezren sem voltak ők – a hatvanezer ellen!
Húszezernyi magyar lélek: étlen, rossz fegyverben!
Tudta jól azt mindenki, így lehetetlen győzni!
De nem a sok uraság: csak népük ment harcolni!
Ötszáz éve már annak, hogy értünk odavesztek –
S ötszáz éve hordjuk a hátunkon e keresztet:
Ezrek vérével szólt Isten, de mégsem okulnak
Kik az országot vezetni lettek hivatottak
Magyarnak megy magyar, ha épp úgy hozza az érdek
S közben karnyújtásra tőlünk már országok égnek!
Aki hatalomra jutott, azért van a trónja,
Hogy azon ülve védje, mi azzal rá lett bízva!
Az ország legyen első! S vagy népét kell szolgálja –
Vagy merüljön el végleg a pataknak sodrába’!
Discover more from MammyPress Média
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
