Horrorra (ki)akadva 2.: Határtalan határok

Azért ezek mégiscsak szörnyek, legalábbis felnőtt szemmel. De pont ez a kulcsszó: felnőtt szemmel! Vagyis: egy másik szemszögből nézve! Merthogy az mindig van… Ami a gyerek szeméből cuki plüss, az a nagyinak csúf szörnyeteg, a lelkésznek a sátán megnyilvánulása, a kereskedőnek aktuális bevétel, Hollywoodnak potenciális kasszasiker…

Egyáltalán: mi az, hogy rossz? Mihez képest? És létezhet-e a jó vagy a rossz a másik nélkül?

Azt hiszem, ezekről a kérdésekről órákig tudnék filozofálgatni, így most próbálok nagyon visszafogott és egyszerű lenni. Tiszteletben tartva mindenki hitét – én most csak a saját válaszaimat írom, elsősorban arra a felvetésre, hogy mindez a Sátán műve lenne.

Nem untatnék senkit a saját hitem felvázolásával, mert azt gondolom, az én hitem rám tartozik, bennem létezik. Nem hiányzik belőle Isten léte, de a kapcsolatunk eléggé speciális: maradjunk annyiba, hogy bizonyára a kedvence vagyok, mert egy jó edző is kimerülésig hajtja a legjobbnak vélt sportolóját, hogy fejlődjön és kihozzhassa belőle a legjobbat – Istennek is valami hasonló tervei lehettek velem: meglehetősen speciális módszerekkel edzett! De most nem ez a lényeg, hanem az, hogy mindezek ellenére helye van az életemben. Ennek csupán annyiban van jelentősége, hogy Isten döntései néha nem annyira definiálhatóak jónak vagy rossznak…

Az ő létezése azonban önmagában hordozza a Sátán létét is. Tetszik vagy sem: nincs jó a rossz nélkül. Nincs abszolút jó! Nincs tökéletes! A természetben sem, az emberben meg pláne nem, Isten meg ugye: a saját mintájára alkotott… tehát benne is lehet hiba. (Néhány családon belüli erőszak, vagy épp egy háború ártatlan elszenvedőiben bizonyára felvetődött már, hogy hova a fenébe is néz most épp le a Mindenható, hogy ezt hagyja? Szóval ő sem az! Persze, tudom: csak edzetté tesz. Köszi!) Tetszik, hogy ilyenkor sokan rávágják: mindez a Sátán műve! Azt gondolom, szimplán egyszerűbb a Sátánt okolni, mint változtatni. Ő az abszolút rossz, és Isten a tökéletes jó – csakhogy ezek egyike sem létezik! Nincs abszolút rossz, se tökéletesen jó! Nem is lehet, mert csak egymás függvényében vizsgálhatjuk őket. Minden, ami jónak tűnik, csak valami rossz mellett lehet igazán jó, és van rá esély, hogy minden szupersága ellenére valakinek az bizony rossz! Az életet például mindenki mindenek felett jó dologként szokta aposztrofálni, de azért a nem kívánt terhességből fogantak vagy az eutanáziára várók erről lehet, hogy mást gondolnak. Ahogy az éltető napfény sem csak az életet, de a felperzselt földeket, az UV sugárzást is magában hordozza. Mindig van egy másik szemszög…

Hogy hol a határ jó és rossz között? Szerintem ebben nyilvánul meg a szabad akarat. Mert azt az én értékrendem dönti el, hogy hol húzom meg a határt. Persze, a társadalmi szokások ezt gyakran befolyásolják, de az is az én döntésem, hogy meddig lehet ez szempont részemre. És könnyű megoldásnak ígérkezik a Sátánra fogni, ha rosszul húzzuk meg a határt…

Az is az én döntésem, hogy mire összpontosítok! Hogy csak a rosszat látom vagy észreveszem mellette a jót is? Mert a teljesség számomra valami ilyesmit jelent…

Kicsit talán elszakadtam a kiindulási pontból, vagyis a kis emberevő szőrmókunktól. Hogy mindehhez mi köze van? Egyszerű: róla sem lehet megítélni, hogy jó vagy rossz! És – ha már bele lett keverve Isten – kik vagyunk mi, hogy megítéljük őt? Őt, aki egyébként nem is létezik, csak egy plüssfigura, valaki képzeletéből születve. Csak képzeletben bántja az embert – táplálkozik – de a valóságban sok gyereknek mentsvárat jelent. Most akkor jó vagy rossz??? És ha már átvesszük az ítélkezés szerepét Isten helyett: őt kell megítélni vagy a tetteit?

De erre a kérdésre – mert nem egyszerű – már a következő rész keres választ! (Az előzőt pedig ITT találod.)