Horrorra (ki)akadva 1.: Otthon, keserédes otthon

Egy új „mesehős”, a gyerekek kedvencévé vált emberevő szörny kapcsán indult meg intenzív gondolatmenésem… Talán akad benne néhány olyan rész is, amire esetleg érdemes egy olvasásnyi, netán némi „továbbgondolásnyi” időt szánni. Kicsit hosszabb lett, ezért sorozatként tálalom, hogy fogyaszthatóbb legyen.

Mindenekelőtt azt gondolom, hogy a szülők felelőssége, hogy a gyerekek mit néznek, és azt hogyan dolgozzák fel. Attól, hogy a mesében van egy emberevő szörny, még nem feltétlenül tragédia, ha azt a helyén kezeli a csemete. Biztos vagyok benne, hogy ezek a fantázialények még egyetlen embert sem fogyasztottak el a való világban, ahogy vélhetően azon gyerekek létszáma is a nulla felé tendálhat, akik emiatt lettek kannibálok. Aki a mesebeli szörnyeket számonkéri, az kicsit gondoljon vissza a klasszikusnak mondott és többnyire elfogadott Piroska és farkasra, ahol a farkas nem pusztán elfogyasztja a nagyit az unokájával, de a vadász felvágja a hasát, ahonnan élve kipattannak és a farkas is túléli aneszteziológus nélkül a műtétet. Jancsi és Juliska embersütő akciójáról nem is beszélve – bár engem hároméves koromban elsősorban az akasztott ki, hogy az apuka a szegénysége miatt vitte be az erdőbe a két gyermekét! Ezt szerintem még máig sem dolgoztam fel. Tisztán emlékszem: a történet többi része nem zavart, de azt gondoltam, ilyen még egy mesében sem lehet! Ma is ezt gondolom. De ma már tudom, hogy nem csak a mesében van ilyen – de ez már egy másik történet!

Mondanám, hogy harmonikus családban, vagy legalábbis ott, ahol a gyerek biztonságérzete megkérdőjelezhetetlen, ott nincs ok az aggódalomra – de egyre kevesebb ilyennel találkozom. Ahol – a gyerek már csak ilyen – az istenként szeretett apa (vagy anya!) egyszer csak eltűnhet, vagy átváltozhat szörnyeteggé, mert épp iszik, drogozik, vagy csak a másik istenített lényt (aki valaha annyira fontos volt, hogy közösen létrehozták szerelmük gyümölcsét) szidja, mocskolja… szóval, ahol a gyermekben megkérdőjeleződik, hogy apa, anya és az otthon az a biztonságot jelenti még az emberevő szörnyek elől is… ott kicsit más a helyzet! Mert a gyerek nem azt fogja elmondani, hogy ettől fél, hanem inkább kivetíti mindenféle másra.

Mindemellett a gyerekek ezektől a szörnyű lényektől többnyire nem félnek. Sőt, kifejezetten szeretik őket! A pszichológusok biztosan hosszan tudnának erről mesélni, én csak a saját négy gyerekem, a körülöttük felnőtt párszáz ovi-, suli- és sporttársak, valamint a velem dolgozó évi párezer gyerek alapján annyit mondhatok: az esetek nagy részében azért van szükségük ezekre a szörnyekre, hogy azonosulva – emberevés helyett – ők maguk váljanak bátrabbá, erősebbé – és a szó minden értelmében hatalmasabbá. Ha nincs meg az otthon biztonsága, akkor erre sokkal nagyobb az igényük. Ami nem baj, nem kórós, épp csak: ne hagyjuk velük magukra, figyeljünk rájuk oda!

(Folytatása következik, amelyben Isten szerepe is megvitatásra kerül. Megtalálod ITT. A harmadik részt pedig ITT olvashatod el.)