Elképesztő. mennyi mindennel – pontosabban: gyakorlatilag bármivel! – meg lehet osztani a magyar embereket! Talán éppen azért, mert a nagy dolgokban hiába hallatnák hangjukat, így a legapróbb dolgokon is vérre menő csatát vívva védik vélt igazukat! Nem kell már hozzá pártszimpátia, vallás, elég egy „menni a Balatonra” vagy „kell-e ruha a kiskutyára”, esetleg „kaszálni kell…
Emlékszem, nyolcéves voltam, mikor egyszer elszöktem otthonról, hogy meglessem a barátnőmet a balett előadásán. A Hófehérkét adták elő, ő az egyik törpe volt, talán Kuka, de ebben már nem vagyok biztos! Csak néztem, ahogy a velem egykorú gyerekek kecsesen mozognak, olykor tündérként repülnek a színpadon! Akkor lettem szerelmes a balettbe, de – bár egyszer egy…
Arcfestőként egész évben sorra varázsolom elő a pillangókat, unikornisokat, pókembereket és a megannyi varázslatos lényt a gyerekek (és a gyereklelkűek) arcából. Ez számomra az egyik legnagyobb élvezett, különösen akkor, amikor belenézve a tükörbe, megpillantják magukat az érintettek. Leírhatatlan érzés! De van ennek a „munkának” két csúcspontja, ami még ezt is hatványozni tudja! Az egyik a…
…miről álmodik a lány? – daloltam zsenge ifjú koromban. Nos, attól tartok, talán már nem jelenthetem ki, hogy kifejezetten a lánykoromat élném, de azt tudom, hogy én mostanában miről álmodom… Például arról, hogy élek! És hogy az élet tele van kihívásokkal, amelyek nem feltétlenül csak negatívak lehetnek, és én helytállok. Hogy a lehetetlen csak az…
Azt mondják: jó vagyok! Legalábbis: mint arcfestő, mindenhol ezt hallom vissza… Az biztos, hogy sok céggel dolgozom együtt és általában szívesen dolgoznak velem. Mi több: a szülők – már amelyik még képes rá – elégedetten fizetnek a munkámért, mert szerintük is jó, amit csinálok. Pont ezért szívesen megyek mindenféle jótékonysági rendezvényre, mert így munkámmal (is)…
Még csak kétéves volt. Nem tudni, hogy tudott-e már beszélni, hogy rúgott-e már labdába, hogy volt-e szülinapi tortája… Egyáltalán: evett-e már valaha tortát?!? Csontsoványan, kiéheztetve, magzatpózban ért végett rövid kis élete, amely több tragédiát ölelt magába e két év alatt, mint amennyi néhány embernek évtizedekre juttat a sors… Sanyikának hívták. Legalábbis a szomszédok szerint. Az…
Talán a húsvét, a feltámadás ünnepe teszi, talán az éppen újjáéledő természet, hogy gondolataim minduntalan egy univerzális erő körül járnak, amelyet az egyszerűség kedvéért akár Istennek is nevezhetünk… De még véletlenül sem kötelességből! Hogy az egyház rendszerét mikor kezdtem elutasítani? Talán a hatodikos történelem órákon ült el bennem a tagadás magja, de az biztos, hogy…
Bazzmeg! – szaladt ki a számon sokadjára, némi bosszúságot követve. Alapvetően az igényes, szép beszédet szeretem, de azért nincs bajom a káromkodással sem, amíg az nem személyeskedés és nem kötőszó, hanem az, ami: indulatot kifejező, vagy inkább levezető megnyilvánulás. Hogy ez így helyes-e, arról lehet vitatkozni, de mindenképp természetes és jótékony: inkább ez jöjjön ki…
Valamit enni kéne! – nyitottam ki nem túl lelkesen a hűtőszekrény ajtaját, mert ma itthon dolgozom, de azt mondják, attól még nem árt, ha az ember eszik néha… Valójában biztos voltam benne, hogy szokás szerint az „inkább hagyjuk, nem kell semmi” gondolat kíséretében ugyanazzal a lendülettel vissza is zárom majd az ajtót… Ezúttal azonban nem…
Még négyéves sem voltam, amikor a Rákóczi út egyik újságpavilonja jelentette számomra az otthon melegét. Mai fejemmel, anyaként visszanézve ettől azért néha elkerekedik kissé a szemem, mégsem panaszként jegyeztem ezt le, hiszen nem csupán gyerekkorom legboldogabb időszakát jelentette nekem, de olyan lehetőségeket is teremtett, amelyekről a legtöbb (hmmm! kis pisis) ovistárs nem is álmodhatott magának….