Fekete-fehér gondolataim a Szivárványos buliról Hogy mit gondolok a Pride-ról, azt már évekkel ezelőtt leírtam – és bár a világ azóta többször fenekestől felfordult: az elveim ma sem változtak! Ma mégis valahogy más a helyzet… Mára ugyanis megtiltották a rendezvényt, méghozzá a gyerekek védelmére hivatkozva – mert őket legfeljebb szexuálisan zaklatni, alultáplálni lehet, drogcsempészésre használni,…
Most, hogy végre biztonságban vannak gyerekeink, hiszen fóliába bújtatták a kényesnek gondolt könyveket (Az ember tragédiája szerencsére megúszta – Madách homoszexualitása csak szóbeszéd, nem nyert igazolást!), és végre meggátoltuk, hogy a belvárosban évente egyszer színes, de esetleg szokatlan öltözetben vonuljanak emberek (így legfeljebb csak a futóversenyek, békemenetek, esetleg a diplomáciai konvojok korlátozzák őket a mozgásban……
…de persze: így is szeretlek! Épp csak érzékem van hozzá, hogy rosszkor legyek rossz helyen, hogy én álljak a leghosszabb sorba, de mögém már senki… hogy az orrom előtt záródjanak be az ajtók, menjen el a jármű, a pénztáros… Szerencsére ahhoz is van érzékem, hogy ezekből a bosszúságokból kihozzak valami jót! Azt hittem, ez ma…
Örömmel hallom, hogy az elmúlt ötvenegynéhány év temérdek borzalmát megtapasztalva végre van egy kormány, amelyik zászlójára tűzi a gyermekek védelmét! Boldogan nyugtázom, hogy lám, akad még, akinek ez is fontos! Jó, talán nem holmi magasztos gondolatok hatására, de bánom is én, mi a motiváció, ha végre érdemben tesz valaki valamit – merthogy tennivaló az akadna…
Ha három szóval kéne jellemezni Japánt, akkor a felkelő nap és a cseresznyevirág mellett jó eséllyel a tisztelet valamelyik szinonimája, amelyet a többség megemlítene… Japánban ez a nőknek is jár – Magyarországon egy nőnek akkor se, ha japán! Nem tudom, milyen kósza szél hozta éppen a mi országunkba a „japán nőt”, de itt élt Budapesten,…
– Azoknak a gyerekeknek nem a Diótörőre van szükségük! – hallom minden évben a véleményeket, mikor a Nemzetközi Gyerekmentő Szolgálat felkérésére útnak indulok, hogy néhány kollégámmal-barátommal 800 gyermek arcára varázsoljak mosolyt az előadás mellé szánt ajándékként. Talán jogos ez az észrevétel, de ahogy nézem ma a gyerekeket egy tegnapi beszélgetés kapcsán tanulságos gondolatok születtek bennem:…
Amikor összecsapnak a fejed felett a hullámok – akár valósan, akár képletesen teszik – ösztönösen lehajtja az ember a fejét, talán azt remélve, így jobban kap majd levegőt… Lehet némi alapja a feltételezésnek, csakhogy általában szemünket összeszorítva várjuk a folytatást: túléljük? Lesz kiút? Ha azonban egy pillanatra erőt veszünk magunkon és kinyitjuk a szemünket, vagy…
Minden nap hálás vagyok azért, amim van! Nem, ez alatt nem vagyont kell érteni, hanem valami sokkal fontosabbat: egészséges, immár felnőtt gyerekeim vannak, sokasodó unokáim… és – lassan végre ezt is megtanulom értékelni – még én is élek! Minden nap tudatosítom magamban, hogy én – miközben egy barátom épp a napokban javasolta, hogy nevezhetnék a…
Alig múlt tíz éves és húsz kiló! Ezúttal a gyomra miatt került kórházba, ahol kiderült: fekélye van. Jellegzetes stresszbetegség, nem éppen a gyerekkor jellemzője – el is küldték hát további vizsgálatra a pszichológushoz! Voltak foltok, képek, aztán egy érdekes feladat: be kellett helyettesítenie minden családtágját valami mesehősnek! Mindenki királylány volt, meg tündér, meg hős lovag……
Már rég elengedtem, hogy valaha megvalósuljon az álmom és kipróbálhassam, milyen érzés balerinaként röpködni, hajladozni, a test és a lélek harmóniáját zenével fűszerezve megmutatni… Aztán egyszer csak mégis megtörtént! Ez már eddig is olyan volt számomra, mint egy tündérmese, de tegnap ráadásul „szintet léptem” – és a haladók közé csöppentem! Bonyolultabb, összetettebb feladatok, forgások, ugrások……