Arigatō, Japán nő!

Ha három szóval kéne jellemezni Japánt, akkor a felkelő nap és a cseresznyevirág mellett jó eséllyel a tisztelet valamelyik szinonimája, amelyet a többség megemlítene… Japánban ez a nőknek is jár – Magyarországon egy nőnek akkor se, ha japán!

Nem tudom, milyen kósza szél hozta éppen a mi országunkba a „japán nőt”, de itt élt Budapesten, egy borzalmasra sikeredett házasságot követően, gyermekeivel. És itt próbált meg feljelentést tenni, segítséget kérni a magyar hatóságoktól, mert rettegett a volt férjétől, aki rendszeresen fenyegette és bántalmazta őt. Csakhogy a magyar hatóságoknál nincs diszkrimináció, tökéletes az egyenlőség: attól, hogy valaki japán, még pont ugyanúgy hiába fordul hozzájuk segítségért a bajban, mint magyar sorstársaik. Úgy tűnik, évtizedek alatt sem sikerült megoldást találni ezekre a helyzetekre: nincs jogszabály, nincs rá kapacitásuk, és különben is, „majd, ha vér folyik” – nők ezrei hallgatják ezeket a közhelyes válaszokat, és bár olykor vérük is folyik, ettől még különösebben senkit sem érdekel a sorsuk… „Vegyenek látletet és jelentsék fel! Minek ment hozzá?!?” – passzolják le a feladatot.

Csakhogy néha nincs tovább!

Mint annak a kétgyerekes anyának, akit ma mindenki csak úgy emleget: a „Japán Nő”! Mintha nem is létezett volna: nem lenne neve, ahogy nem volt segítsége sem, és ami azt illeti: már élete sincs…

Nagyon félt, és nem is alaptalanul, a magyar jog és a hatóság azonban nem állt mellé. Vissza akart menekülni a hazájába, de ehhez sem kapott érdemi segítséget. Hát persze: a rendőrség a rendet őrzi – nem a családokat… Az magánügy! Hogy pisztolya van, amit a lakásban tart? Na és?

Megelőzés? Nemhogy a feljelentéseit, de a rend éber őrei még akkor sem vették komolyan ezt az ifjú asszonyt, amikor azon a tragikus napon meghalt! Számukra csak egy baleset volt. A vak is látja: kigyulladt az ágy a cigitől! Na ugye, hogy ő a felelőtlen!

Igaz, sosem dohányzott… És hiába volt a férj arcán karmolásnyom, hiába jelezték barátok, vagy akár az ügyvédje is, hogy itt valami piszkosul nem stimmel – a rendőrség kitartott álláspontja mellett és még napokig balesetként kezelte a helyzetet. Csak azért, mert párszor feljelentette a férjét, még miért gyanakodnának? Ezek a mai nők olyan kis kényesek… Rosszul választanak párt, aztán meg szaladnak a hatóság szoknyája alá…

Mármint: szaladnának, de a szoknya alatt csak egy gatya nélküli segg várja őket, ami magasról tesz rájuk! Nincs pontos statisztika, 2012 óta valahogy senkit sem érdekelnek a tények és a számok! Néhány hivatalos adatigényléseknek hála annyit tudhatunk, hogy minden évben átlag ötven nő fizet ezért az életével… (Valamint „átlag” harminc gyermek, ugyanezért!)

Gyakorlatilag minden hétre jut halálos áldozat!

Talán próbáltak előtte segítséget kérni, ahogy a „japán nő” is tette – talán már meg sem kísérelték, hiszen legendás, hogy mennyire esélytelen, hogy a hatóság tegyen valamit, miközben a próbálkozás önmagában is (élet)veszélyt jelent számukra!

A rendőrség végül rájött a tévedésére – hmmm… ahogy a sajtótájékoztatón mondták: intuíciójuk volt, meg rutinjuk – és végül kiderült az igazság: tényleg nem baleset, hanem gyilkosság áldozata lett a „Japán Nő”, aki így, nevétől és végtisztességétől megfosztva térhet majd hazája helyett örök nyugalomra – mert bár a rendőrség bocsánatot kért: ettől ő már nem fog feltámadni!

Értelmetlen és megelőzhető halála azonban talán most megment pár életet: a kínos hatósági baki következtében szigorú parancs érkezett: át kell nézzék az elmúlt év hasonló bejelentéseit… Talán csak a jelentés kedvéért, de talán valóban megmentve ezáltal néhány életet! Még az is lehet, hogy ebben az évben „csak” 30-40 áldozatot mutatna majd a nemlétező statisztika! A túlélők pedig nem is sejtik, hogy kivételes helyzetüket egy japán nő halála teremtette meg!

Nyugodj békében, Megumi! Mert köztudat és sajtófőcím ide vagy oda: tisztességes neve is van a nőnek, aki hazájától most még messzebb került, és aki már soha többet nem hozhatja haza gyermekeit az iskolából. Nincsenek itt élő rokonaik, így ők most nevelőszülőkhöz kerültek… Egy halott anya, egy gyilkos apa és egy idegen ország – ez jutott nekik, mert a hatóság nem tudott megelőzni egy gyilkosságot, amely többször is be lett jelentve.

Szerencsére a gyerekek nem áldozatok, és nem is rontanak tovább semmiféle statisztikát…

A rendőrség tehát bocsánatot kért, a gyerekekért talán eljöhet valamelyik nagyszülője – nincs itt semmi látnivaló! Szüljünk nyugodtan, mert a családokat errefelé igenis támogatják és megvédik! Még CSOK-ot is kapnak, aminek hála: végképp nincs menekvés, ha rosszul sikerül egy házasság…

…de hát: abba más is belehalt már!

És még statisztika se kell hozzá!