„Szülőnek nem való gyermekét temetni”

Végig aggódtam, ahányszor útnak indult valamelyik gyerekem… Pedig mindig jó kezekbe adtam őket – mégis rezzentem minden váratlan telefoncsörgésre!

Nem tudom, és nem is akarom elképzelni, mit érezhetnek most azok a szülök, akik hiába várják haza gyermeküket, vagy akár azok, akik túlélték ezt a tragédiát… Belegondolni sem merek, hogyan és mikor fogják feldolgozni, hogy ők a „szerencsések”, akik túlélték társaikat, az égő hús szagát, vagy a barátaik fájó sikolyát…

Felfoghatatlan borzalom az egész!

Moroghatnék… tehetetlenségemet indulattá válthatnám, és szidhatnám a politikusokat, főszerkesztőket, a sorsot, Isten, vagy bárkit – és bár ok épp lenne rá, de akkor sem tudom megváltoztatni a megváltoztathatatlant, és nem tudom elfogadni, hogy ez megtörténhetett…

Képtelen vagyok azt mondani, hogy részvétem… Csak sok erőt tudok kívánni, hogy el tudják viselni azt, ami azt hiszem: elviselhetetlen!

Bárcsak tehetnék többet!