Kísért a múlt!

Nem érdekel, hogy ezrek, százezrek, vagy milliók vesztek oda a koncentrációs táborokban – mert az Egy is sok, a Tíz már rengeteg, és az összes többi adat olyan érthetetlen borzalom, amit emberi agy – és lélek – képtelen felfogni is, nemhogy feldolgozni! Az erről szóló megemlékezéseket én mégis erőltetettnek, és feleslegesnek éreztem sokáig, és több okból is zavart!

  • Zavart mert azt gondoltam, akik túlélték, vagy akik szerettei odavesztek, azoknak minden ilyen megemlékezés letépi a sebet! Ami gyógyulni biztos nem fog, de enyhülhetne talán… mert az is kellene a túléléshez!
  • Zavart, mert nem csak Auschwitzban pusztított az embertelenség! A munka- és haláltáborok a „győztes Szovjetunió” földjét is vérrel öntözték, de Recsk kőbányája sem szanatóriumként funkcionált… Hosszan lehetne sorolni, vagy akár megkérdezhetnénk: mit szól a kérdésről az apacsok vagy a navaho indiánok egy-egy leszármazottja… Miért csak ez a borzalom élvez ilyen kiemelt figyelmet?
  • Zavart, mert mindenki csak a sárga csillagról beszélt! Voltak ottan más színek is… Hurcoltak oda cigányokat, homoszexuálisokat, bűnözőket is például. Hogy értük nem kár? És hol húzzuk meg a határt? És ki döntötte el, hogy ki milyen színű csillagra érdemes? És hogy az valóban „jár neki”, vagy csak a szomszédja épp igényt tartott a lakására?
  • És zavart, mert minden alkalommal szembesített engem az emberiség bűnével! Engem, aki világ életemben gyűlöltem az erőszakot! Aki mélységesen elítél mindent, ami az embernek árt, és aki semmilyen párt, intézmény mellett még nem szólt, csak az ember, az emberiesség érdekében? Nem is éltem akkor még! Miért engem vádol?!?

A Saul fia című film egyik főszereplőjétől érkezett egy válasz… Röhrig Géza – Saul megformálója – így nyilatkozott:

Optimizmusra semmi okunk, a gépezet tovább működik, csak rafináltabban. Auschwitzot nem az akkori szélsőjobb csinálta, hanem azok, akik a Nagykörúton nyugodtan sétáltatták a kutyájukat, miközben sárga csillagos embereket tereltek a gettóba. Konszolidált polgári életet élő emberek, köztük ügyvédek, orvosok semmilyen szolidaritást nem mutattak fel, inkább behúzták az ablakaikon a függönyöket. Nem azoktól kell a legjobban tartani, akik ma ócska, helyesírási hibáktól hemzsegő uszító kommenteket írnak a site-okon, hanem attól a hallgatag többségtől, amelyik szemet huny. Azoktól a járókelőktől, akik akkor nem voltak szolidárisak a zsidókkal; mint ahogy ma nem azok például a cigányokkal vagy a menekültekkel.

És amikor azt olvasom, hallgatom a hírekben, hogy ezrek kerülnek utcára, mert becsődölt a hitelük, hogy sorsukra váró embereket éheztetnek a tranzitzónában, és akinek odavetnek valamit, az nem oszthatja meg szeretteivel… Amikor hallgatom, hogy nyilatkoznak a kormány emberei azokról, akik egyáltalán még gondolkodni mernek… Amikor szembesülök vele, hogy már nem csak az az ellenség, aki ellentmondani mer, de az is, aki nem elég hangosan ért egyet…  – akkor azt gondolom, hogy tévedtem: nem, nem volt elégszer az arcunkba nyomva mindaz a borzalom, ami akkor történt! Mert itt kísért a szele… Az a butaság, gonoszság, kegyetlenség, ami akkor ezt lehetővé tette, az most is itt él velünk, és egyre nagyobb teret hódít magának!

És úgy tűnik, ma sincs, aki szót emelne ellene, aki megállíthatná – mert mindenki csak lesüti a szemét és behúzza függönyét!

A történelem egy folyamat! Az iskolai tankönyv egy-egy mondata évtizedeket ölel akár magába. Nem úgy kezdődött, hogy egyszer csak megfújtak egy kürtöt, és másnap vonatra rakták a zsidókat, vagy elvitték az embereket a Gulagra! És naponta érzem, hogy ez az erősödő közöny, ez az elsöprő embertelenség, ez az elfojtott, de épp ezért robbanásra váró gyűlölködés épp történelmet ír!

És ez ellen csak mi tehetünk… 

180819_idezet.jpg

Ha tetszett, add tovább:
Címke , , , , , , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

48 hozzászólás a(z) Kísért a múlt! bejegyzéshez

  1. A liberalizmus a fő pka az embertelenségnek.

  2. A liberalizmus a fő pka az embertelenségnek.

  3. MammyPress Média mondta:

    @maxval balcán bircaman: Nem hiszem… inkább annak félreértelmezése!
    A szabadság alanyi jogon jár mindenkinek! Nem csak nekünk, a szomszédnak is. Az ellenségnek is. Ezt nehéz elfogadni… Ahogy azt is, hogy a szabadság nem azonos az öntörvényűséggel!
    Nem élünk a szabadság lehetőségével, hanem visszaélünk vele! Kiforgatjuk! Saját kedvünkre értelmezzük! Mert nekünk szabad – más meg fogja be!
    És ennek a kormánynak pont az az egyik legnagyobb veszélye, hogy ezt lassan minden sejtünkbe beülteti…

  4. TCrown mondta:

    Azért kicsit elszaladt ez a ló, meg messzire gurult a pöttyös, a jogszerű kilakoltatástól a haláltábor azért elég messze van ám…

    Én ajánlok egy másik gondolkodni valót: farkas a mesében.
    Ha mindennap bejelenti egy ehhez hasonló blog, hogy itten má’ fasizmus van, akkor a végén maga a szó fog eljelentéktelenedni.

  5. zsurzsenka mondta:

    @TCrown: sztem nem a farkast kellene előhozni a mesékből, hanem a békát, ami alatt begyújtottak. Távolról, működőbb liberális (ok, recseg-ropog itt is a kilátó) demokráciából nézve, már erősen gondolkodom, hogy egyáltalán vakációra hazamenjünk, vagy inkább kezdjem el családom otthon maradt részét agitálni a költözésre…Keletinél nőttem fel, de utolsó otthonlétemkor paráztam lemenni a Blaha aluljáróba, megdöbbentett az általános lekezelő agresszió, amit -banyek!-két szépkorú, jól szituált házaspártól hallottam. Az a pöttyös nem gurult ám olyan messzire, csak a szépen egyenletesen növekvő távolság már nem tűnik fel annyira…

  6. Gleccsertetű mondta:

    auschwitz auschwitz auschwitz auschwitz auschwitz auschwitz auschwitz auschwitz auschwitz auschwitz auschwitz auschwitz auschwitz auschwitz auschwitz auschwitz auschwitz auschwitz auschwitz auschwitz

  7. Voznyák Pista mondta:

    Ja, jön az újabb holokauszt, mert jogszerű kilakoltatások vannak.

    Ja.
    Egy uniós országban.

    Most ez valami vicc, vagy mi a f.szom.

    Az ember elbizonytalanodik, mert nem tudja, hogy valaki csak szórakozik, vagy komolyan ilyen hülye.

  8. Kurt úrfi teutonordikus vezértroll mondta:

    @maxval balcán bircaman: Ja. Sztálin, Hitler, Mao, Pol Pot mind mind liberális volt. Teljesen elment az eszed birca? A sok fájdalom csillapító amit a repedt ánuszod varrásánál kaptál a maradék agysejtjeidet is elpusztította?

  9. Gleccsertetű mondta:

    @zsurzsenka: ne gyere haza, full hülye vagy.

  10. TCrown mondta:

    @zsurzsenka: Ne haragudj, de nem biztos hogy értem (vagy hogy merem érteni) amit írsz – lekezelően viselkedtek veled valakik a Blahán, mire te ki akarod költöztetni a családodat? És ez valami érvnek szánod?

    Ez valami vicc, ugye?
    Vagy nem értettem valami szellemességet?

  11. Gleccsertetű mondta:

    @TCrown: szokásos bérrettegés, ami nyugaton a felvilágosult progresszivizmus az Mo-n félelmetes fertő a hozzá hasonlók szerint (menne le nyújorkba egy metróhoz..)

  12. TCrown mondta:

    @Gleccsertetű: Hát igen, dehát ez folyamatos rettegés már olyan döbbenetesen átlátszó, szánalmas, szar hülyeség… Ideje lenne már valami új mantrát találni.

    Talán egy éve volt a hiszti, hogy mindenkiért feketeuató fog jönni, aki rosszat mer írni Orbánról, és vége a sajtószabadságnak? Aztán mi lett belőle, azóta is bármely nap legalább öt cikk van Index címlapon, ami szanaszéjjel fasisztázza az egész országot, pláne a Fideszt.

    Röhej.

  13. Gleccsertetű mondta:

    @TCrown: 2010 óta ez megy a libsiknél, egy ideig vicces volt, egy ideig szánalmas, de mostmár csak uncsi

  14. Laci A Lakli mondta:

    Nemrég fogalmaztam meg egy másik blogban, hogy az ellenzéki oldal mennnyire inkompetens módon fogalmaz meg kritikákat.
    Ez megint egy ilyen blog. Komolyan hozzatok már fel komoly érveket, hogy miért nem szabad kilakoltatni azokat, akik már X-éve nem fizetnek hitelt. Hozattok fel érveket, hogy miként kéne az ilyeneket a kormánynak megoldani.
    Lépjetek már túl ezen!
    Ne a holokauszt legyen minden gondolatmenetetek alapja!

  15. Magyar ember ne viseljen baseball sapkát mondta:

    mi ez a marhaság?

  16. Magyar ember ne viseljen baseball sapkát mondta:

    @zsurzsenka: életedben nem voltál a körúti romkocsmánál kijjebb

  17. Kovacs Nocraft Jozsefne mondta:

    @Laci A Lakli:

    “Ne a holokauszt legyen minden gondolatmenetetek alapja!”

    Miután a holokauszt börtönbüntetés terhe mellett érinthetetlen és bíráhatatlan, természetesen minden ugyancsak érinthetetlenné és bírálhatatlanná válik, amit a holokauszthoz hasonlítanak. Innentől kezdve pedig mindenki nácifasiszta, aki a holokauszthoz hasonlított akármit kétségbe meri vonni vagy akár csak bírálni merészeli.

  18. Laci A Lakli mondta:

    @Kovacs Nocraft Jozsefne:
    Pont ezért kezdek lassan elgondolkozni, hogy felkéne nyomni egy-két ilyen blogot az ügyészségen, mert ugyebár kisebbítik gyakorlatilag a holokausztot. Az, hogy kilakoltatnak törvényesen 1000 valahány embert (habár valószínűleg ez nekik egyenként tragédia), messze nem vethető össze a holokauszttal… Tehát egy ilyen írás is felérhet egy holokausztagadással is. Mondjuk ennél azért jobban fogalmaznak az esetek 90+ százalékában. Meg amúgy is a szólásszabadság mellett vagyok elvtelen lenne tőlem… Mondjuk érdekes kisérlet lenne és valószínűleg még a bíróságig sem jutna el az ügy.
    Ha egy jogi egyetemen kiadnának ilyen házit, hogy beadványt kéne készíteni az már érdekes feladvány lenne a joghallgatóknak.

  19. @Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

    S lám, a liberálisok sokkal több embert öltek le, mint a nevezettek.

  20. Kovacs Nocraft Jozsefne mondta:

    @Laci A Lakli:

    Persze, de gondolatkísérletként érdekes lenne a saját fegyverükkel visszavágni.

    Mint amikor jópár éve liberrált körökben hatalmas felzúdulást, méltatlankodást és visítást eredményezett, amikor cigányokat ítéltek el közösség tagjai elleni támadások miatt: a cigányok magyarokat vertek meg, miközben magyarokat gyalázó szövegeket kiabáltak ill. feliratokat hordtak:

    index.hu/belfold/2011/03/17/csak_ciganyok_tamadnak_rasszista_okbol/

    És akkor ez a cikk még a szelídebbek közül való, ennél már sokkal inkább kilóg a lóláb:

    444.hu/2013/10/08/nem-magyargyulolok-a-miskolci-romak

    Vicces, mekkora a liberrált felháborodás, amikor épp cigányokat ítélnek el magyarok elleni rasszista támadás miatt. Az indexes cikk még azt is képes leírni, hogy

    “Az pedig, hogy a többségi társadalmat megvédje, általában nem az ilyen jellegű törvények feladata.”

    Vagyis ismét előjön az a liberrált mantra, hogy a cigány eleve nem is lehet rasszista, csak a magyar.

    Nem mellesleg undorítóan hamis az egyik cikk azon “érvelése” is, hogy több a cigányok elleni támadás. Persze, hogy több, hiszen egyelőre még mi magyarook vagyunk többségben a saját hazánkban, másrészt érde4mes megnézni a cigányok számarányát a börtönökben és a teljes lakosság körében. Nem csoda, hogy nagyobb az ellenérzés a lakosság azon részével szemben, amely lényegesen nagyobb arányban szegi meg a törvényeket és a közösségi nprmákat.

  21. Wrex mondta:

    @MammyPress Média: Csak röviden, mert sietek: a szabadság nem “jár”. Sohasem járt, és nem is fog. A szabadságért mindig, mindenkor meg kellett harcolni. És még akkor is csak részleges volt, mert mindig van valamilyen hatalom ami előbb-utóbb beleköp a levesedbe. Ha “szabad” akarsz lenni, akkor nézz ki magadnak egy lakatlan szigetet ami a kutyának se kell, és van rajta elég kaja hogy ne halj éhen. És még akkor se leszel igazán szabad, mert akkor meg az elemektől (nem a másfél voltos ceruzákra gondolok) fogsz függni.

    Összesítve: a nyígásod kb. egyenértékű azokkal a szerencsétlen marhákéval, akik “incel”-nek titulálják magukat.

  22. marczy mondta:

    No de miért huny szemet az a hallgatag többség? Mert ugyanúgy egzisztenciális félelemben él, mint a Horthy-rendszerben. Egyébként sem tudhatja, miért fogják kirúgni az állásából, de ha mond valamit, biztos, hogy ő lesz a következő. Akinek egy csöpp esze van, az meghúzza magát és befogja a pofáját, vagy már nincs is az országban.
    Nemcsak behülyíteni lehet egy egész országot, ahogy azt a nácik tették, hanem megfélemlíteni is, és ha mindenki fél, akkor biztos, hogy sokan el fogják fordítani a fejüket. Migránsügyben ugyanez van: nem tudhatod, nem visznek-e el “jogellenes tartózkodás elősegítése” miatt.
    A cigányság segítése meg nem triviális és nem magától értetődő feladat, akinek ez nem szakterülete, az nem tudja jól csinálni.
    És amíg ez a fortélyos félelem igazgat, addig Magyarországon nem lesz demokrácia. Ide alattvalók, bólogatójánosok, sameszek kellenek és nem öntudatos polgárok – gondolják ott fent.

  23. MammyPress Média mondta:

    A jelen és Auschwitz közötti párhuzam abban van, hogy újfent tökéletes közöny alakult ki az emberekben! Mindenki elbújik a függönyök mögé, nem akar látni inkább.
    Miközben sorra születnek olyan intézkedések, ahol az ember megszűnik létezni: csak egy ügyszám lesz, szabadon alázható, pocskondiázható, minden emberi igényétől megfosztható!
    És ez a közeg tökéletesen alkalmas arra, hogy bármikor megismétlődjön hasonló… mert az is így kezdődött!

  24. Kovacs Nocraft Jozsefne mondta:

    @marczy:

    “No de miért huny szemet az a hallgatag többség? Mert ugyanúgy egzisztenciális félelemben él, mint a Horthy-rendszerben.”

    “Migránsügyben ugyanez van”

    Hát persze, az a közel 3 millió ember, aki a migránsok befogadása ellen szavazott, mind meg volt félemlítve. Csőre töltött pisztollyal Fidesz-pribékek álltak a hátuk mögött a szavazófülkében, biztos te is láttad.

    Én is a muzulmán és néger agysebészek és magfizikusok befogadása MELLETT akartam szavazni, de a pribék erősen a hátamba nyomta a pisztolya csövét és a fülembe súgta, hogy ha nem a NEM szót ikszelem be, akkor a helyszínen agyonlő. Én gyáva voltam és engedelmeskedtem, de láttam, hogy a hátsó kijáraton át, hogy az udvarban már hegyekben álltak a parancsot megtagadó bátor internacionalista hősök hullái.

  25. Kovacs Nocraft Jozsefne mondta:

    @marczy:

    “A cigányság segítése meg nem triviális és nem magától értetődő feladat, akinek ez nem szakterülete, az nem tudja jól csinálni.”

    Mé, az elmúlt száz évben volt, aki jól csinálta? A cigányokat nem sikerült integrálni sem Magyarországon, sem egyetlen más olyan országban, ahogy nagyobb számban élnek.

    Akkor meg miféle “szakemberekről” hadoválsz? Gondolom olyanokról, akik az íróasztal mellől mondják meg a tutit, de cigányt még csak fényképen láttak. Pedig nem nehéz élő cigányt látni, elég csak bemenni bármelyik börtönbe, az elítéltek fele cigány – persze nyilván a magyar törvények és a magyar igazságszolgáltatatás mérhetetlen rasszizmusa miatt.

    Mellesleg a cigányságot nem megsegíteni kell, hanem munkára kell őket kényszeríteni.

  26. szepipiktor mondta:

    És jelklemzően azok is, akik nem elég hangosan tiltakoznak, akik nem rohangálnak különböző zászlókkal, nem csatlakoznak handos szóval számukra lényegtelen mikroérdekek mellé…
    A politikia oldalak csak a velük egyeértő véleményeket fogadják el, azoknak üvölteni kell, míg a többinek meg kussolni.
    Nincs ez máshogy a másik oldalon sem.

  27. szepipiktor mondta:

    @MammyPress Média: Kedves!
    Szó sincs olyan közönyről, amire céloz!
    Van társadalmi közöny, mert az emberek mára véresen megosztottak és a döntő többség már a napi életéért küzd, rohan, valóban ciki, de így már nem a társadalmi érzékenység lebeg a szemük előtt.
    És van politikai közöny, ami adódik a politikai szereplők, pártok, a hozzájuk köüthető média, kollaboránsok teékenységéből, így a nagy társadalmi halmaz ERRE legyint.
    .
    Nem is értem miért várunk el ma bármilyen társadalmi összefogást, érzékenységet?
    Gyakorlatilag nem volt az orbánék kerítésszaggatása óta meghatározó “engedetlenség”! Utoljára a netes “forradalom” volt, de az sem társadalmi érdekeket szolgált, hanem az internetező halmaz érdekeinek mentése miatt. Egyszerű anyagi érdekből történt az egész.
    .
    Akkoriban egy kollégám eljárt a mikortüntetésekre. Ns nem, én miért nem, miközben a 80-as évektől agészen a 90-es évek közepéig aktív voltam.
    Nem értette.
    Nem értette, hogy bármilyen társadalmi összefogás élére Petőfik, Kossuthok kellenek. Facebook-aktivisták nem vezérek! A tömeg, történelm idők óta mindig egy vezért követnek.
    Mutasson egyet az ellenzéki oldalon?
    Ezek nem hogy nem vezérek, de egy kávéra nem ülne le velük a többség.
    Ma orbán a vezér – max. 1.5 millió embernek, a többi félelemből követi csak.
    Utoljára vezér lehetett volna Tétényi Éva, de ugye ő nem kellett a baloldalnak.
    Aztán Petőfi lehetett volna fontops társadalmi ügyben Sándor Mária. De nemhogy nem követték az emberek, hanem fel is áldozták, megsemmisítették!!!
    Ott volt a diáktüntetések, ki is szabotálta? A szakszervezeti vezető hölgy… Mi meg szülők már az ajtóban álltunk, hogy megyünk a SRÁCAINKÉRT a “csatába”…
    Szóval ami nincs, az ne kérjük számon, ne toljuk az emberekre át azt a fellelősséget, szinte bűnt, amit például az ellenzéki oldal hangadói itt az interneten is napi szinten elkövetnek.

  28. nemecsekerno_007 mondta:

    Jaja akinek nem a p@nci jut eszébe elsőre mindenről az nem koncentrál eléggé 🙂

  29. MammyPress Média mondta:

    Egyetértünk sok dologban… Leginkább abban, hogy nincs – és nem is várható – senki, aki vezetne bármit is a jelenlegi kormány ellen! Évek óta fújom, hogy ez lesz – az élet sajnos igazolt, bár szerettem volna tévedni!

    Nem hiszem, hogy pártok, oldalak alapján lehetne megoldást találni… Sőt: inkább biztos vagyok benne, hogy nem! Ezek olyan szinten lejáratott intézmények, amelyek mögé már senki nem fog odaállni… és nem lehet elvárni, hogy összefogjon egy “jobbikos egy dékással” – mert akkora a dac bennük, a jogos vagy jogtalan sértettség, hogy képtelenek lennének bármit közösen csinálni! Hiába ugatjuk, hogy “b+, itt élned, halnod kell” – a szabadság, az életjog mindenki szerint csak neki jár, a másik nem számít! Tartok tőle, ez nem véletlenül alakult így…
    Minden demokratikus eszköz le lett járatva, már senki nem hisz bennük! Az internetes, vagy “netadós” tüntetésnek pedig nem kéne bedőlni: az azért lehetett ekkora “durranás”, mert hagyták! Meg lett mutatva, hogy kéremittendemokrácijavan, nincsittsemmilátnivaló – és nem csupán “engedtek a népakaratnak”, de két nap múlva már Tomi teljes, kidolgozott tervet tálalt az internetre alapozva.

    Az utcára vonulásban – jelenleg – nem hiszek. A taxis blokád óta 3x voltam ott, mert akkor úgy éreztem, ott a helyem. Ha egyedül megyek, ha tömeggel, de ott kell legyek… a többség nem ezért megy, aki még megy…

    Én nem akarom, hogy egyetértsenek velem: azt akarom, hogy gondolkodjanak az emberek. Nem baj, ha más következtetésre jutnak, de ne fogadjanak el készen véleményt!
    Eszem ágába sincs a “baloldali hatalom”, mert pontosan tudom, egy szétlopott, alapjaiban tönkretett országban egy határozott, kemény vezető is belebukna a helyreállításba – és pillanatnyilag pacsmag sincs, nemhogy ilyen!

    De ez a vonat robog, és a jelenlegi masinisztának tetszik a szakadék! Csak mert izgalmas, és mert ő lehet a masiniszta! Nekem meg ide szól a jegyem… ezt örököltem… nem akarok átszállni! De ha nem jön egy Bruce Willis hamarosan – beledöglünk mind! Én meg közben csak tehetetlenül károgok, hogy jön a szakadék… Mi mást tehetnék? Én csak egy “lipsikurva” vagyok, se világot, se országot menteni nem tudok…

    Írok, mert hátha akadnak még, akik hajlandóak gondolkodni! És hátha lesz köztük, aki ért a vonatvezetéshez…

  30. Helga Beauty Salon mondta:

    Mi ez a sz.r?

  31. morph on deer mondta:

    @Gleccsertetű:
    Hogy te milyen witzes vagy..!

  32. Kunhallmi Agnes mondta:

    Magyarorszagon, nem holokauszt van, hanem meg annal is rosszabb. Szamtalan holokauszt tulelo meseli, hogy legszivesebben visszamenne a taborokba, mert meg ott is sokkal jobb volt, mint az orbanrezsimben.

  33. @balcán maxval bircaman: Csak egy igazi hülye akar szolgaságban élni tehetségtelen seggnyaló gazemberek dilettáns kormányzása alatt. Ha olyan okos lennél, tudnád, hogy a liberalizmust is lejáratták, többek között az imádott Viktorod, aki még az SZDSZ-nél is szélsőségesebben volt liberális, amíg meg nem sértődött a budapesti értelmiségre. Szerintem csak nem értettek a parancsszóból. Annál amúgy szánalmasabb nincs, mint amikor az ember önkéntes kormánypropagandistának áll.

  34. @balcán maxval bircaman: Csak egy igazi hülye akar szolgaságban élni tehetségtelen seggnyaló gazemberek dilettáns kormányzása alatt. Ha olyan okos lennél, tudnád, hogy a liberalizmust is lejáratták, többek között az imádott Viktorod, aki még az SZDSZ-nél is szélsőségesebben volt liberális, amíg meg nem sértődött a budapesti értelmiségre. Szerintem csak nem értettek a parancsszóból. Annál amúgy szánalmasabb nincs, mint amikor az ember önkéntes kormánypropagandistának áll.

  35. MammyPress Média mondta:

    @Kunhallmi Agnes: Hát ez tényleg nagyon poénos…
    Pont az ilyen poénok erősítik bennem a párhuzamot, amiről írtam!
    Az embertelen, kegyetlen, vagy épp kegyetlenül közönyös társadalom – ami odáig fajult már egyszer, hogy a “másokat” úgy érezte: jogában áll megsemmisíteni! Vajon ezúttal meddig mehet el?

  36. Nagyorrú Barbi mondta:

    De szar nektek tetves zsidók! Minden ez jut eszetekbe róla. Auschwitz, Auschwitz. Mikor a palesztinokat gyilkoljátok saját hazájukban, kussoltok.

  37. valaki nagyon más mondta:

    Teljesen összezavarodtam ebben a sok csúsztatásban. Most akkor aki nem ért egyet ezzel a bloggal, az ellenség?

  38. Helga Beauty Salon mondta:

    @MammyPress Média: Pont az ilyen poénok erősítik bennem a párhuzamot, amiről írtam!

    Nekem meg a Tanácsköztársaságotok miatt meg az ávósaitok miatt alakult ki párhuzamom. Én sem tudok megbocsájtani, ti vagytok a hibásak mindenért!

  39. MammyPress Média mondta:

    @Helga Beauty Salon: Elsőként meséld el, ki a “mi” és ki a “ti”!
    Azután mesélhetsz arról, hogy mit vétettem én (mi?) neked a Tanácsköztársaság idején… majd jó keresztény módjára próbálj a megbocsátás eszközével élni! Én pedig megbocsájtom, hogy sem a szövegértés, sem a tolerancia nem tartozik az erősségeid közé!

  40. MammyPress Média mondta:

    @valaki nagyon más: Nekem egyetlen ellenségem van önmagamon kívül: a parkolóőr! De ő aligha olvassa a blogomat…
    Mivel nem értesz egyet? Hogy emberek vagyunk? Mert ez az egy, ami részemről deklarált! Minden más az én véleményem, gondolatom, amivel nem egyetérteni kell, csupán végiggondolni, hogy te hogy látod!
    Akár vitatkozhatunk is róla – de a “lipsikurva” az itt nem vélemény, hanem szimpla szóismétlés!

  41. MammyPress Média mondta:

    @Nagyorrú Barbi: Neked ellenben jó, hogy mindentől a zsidók jutnak eszedbe… Talán meggátolhatod, hogy ismétlődjön a történelem, és nem maradunk a sor végére:

    “Amikor a nácik elvitték a kommunistákat, hallgattam, mert nem voltam kommunista. Amikor elvitték a szociáldemokratákat, hallgattam, mert nem voltam szociáldemokrata. Amikor elvitték a szakszervezetiseket, nem tiltakoztam, hiszen nem voltam szakszervezetis. Amikor elvitték a zsidókat, nem tiltakoztam, hiszen nem voltam zsidó. Amikor engem vittek el, már nem volt, aki tiltakozhatott.”

  42. Helga Beauty Salon mondta:

    @MammyPress Média: Senkit nem érdekel a nyomorotok, ha nem tetszik valami, le is út, fel is út! Azt meg bízd rám hogy mit bocsájtok meg!

  43. Laci A Lakli mondta:

    @MammyPress Média, @marczy:
    Teljesen rossz látásmódot képviseltek szerintem. A kilakoltatások iránti közöny nem össze egyeztethető a Horthy rendszerben lévőkkel, amikor háborús idők voltak és mindenki valóban rettegez a vörös hadseregtől, akik valóban bejöttek és megerőszakolták a magyar nőket stb…
    Anno az emberek nem tudták, hogy a zsidókat haláltáborba viszik – legalábbis nincs erre írásos dokumentum, hogy az utca embere tudta volna.
    Anno az embereknek akiknek a fiai a retteget keleti fronton harcoltak, annyit tudtak, hogy a zsidókat olyan munkatáborba viszik, ahol dolgozni fognak a legerősebb szövetséges katonaságnak, hogy kellő ellátmány készítsenek. Ennyit tudtak az emberek! Ez teljesen más perspektíva, mint az, hogy azért lakoltatnak ki családokat, mert elúsztak a saját maguk által felvett adósságban.
    Az nem lenne igazságtalan a többi törlesztő adósnak, ha a nem fizetők maradnának a házban… Ugyebár akkor miért is fizessen vissza az ember, ha nincs következménye a nem fizetésnek?
    Én mint lakáshitellel rendelkező igenis fizetem ki a nem fizető polgártársaim részét, ugyanis emiatt magasabb a hitel kihelyezési kockázatai így végülis magasabbak a kamatok. Mindenlakáshitellel rendelkez ember jelenleg fizeti a nem törlesztő adósok hibáit is.
    Az, hogy évente van 1000-2000 kilakoltatás egy tízmilliós országban az a lakosságnak a 0,1-0,2%-t érinti össze sem hasonlítható a zsidódeportálások számával, arányával. DE, mivel a társadalom lélektani helyzete sem hasonlítható össsze, ezért nem helyes a bloggernek ebből levezetni a közönyt!
    Sajnálom a kilakoltatottakat, de ha már nem fizettek, mert elvileg a túlmagasra szöktek a részletek, akkor miért nem rakták félre ezeket a részleteket, hogy a kilakoltatás idejekor, legyen pénzük az albi kaukcióra stb… Sajnos a többség nagyon rosszul készíti fel magát a legrosszabb helyzetre, sok rossz pénzügyi döntést hoznak.
    Mellesleg édeasanyámnak is van devizahitele, neki is megugrottak a törlesztő részletei stb… Ismerjük a problémát, de mi eleve csak akkora hitelt vettünk fel ami után az esetleges dupla törlesztő mellett is vissza tudja fizetni. – Ja és volt olyan idő amikor én adtam pénzt neki, mert a gázszámlájával csúszott… de a banki törlesztővel sosem!

  44. Ellenzéki Tüntető mondta:

    A nem fizető bérlőt kirakják? HOLOKAUSZT!
    Nem lehet a zöldhatáron beszökdösni az országba? HOLOKAUSZT!
    Volt egy szar élményem a blahán? HOLOKAUSZT!

    (Magyar Ellenzék, 2018)

  45. kvadrillio mondta:

    sztem települjél haza izraelbe, ahol nyugalomban és boldogságban élheccc ! mint ahogy a magyarok is élnek itt, a saját hazájukban ! :O)

  46. Kurt úrfi teutonordikus vezértroll mondta:

    @balcán maxval bircaman: Megint beszabadultál egy kender földre? Na mondd kiket öltek meg millió számra liberálisok?

  47. Kurt úrfi teutonordikus vezértroll mondta:

    @MammyPress Média: Az helyzet, hogy @Nagyorrú Barbi: azért neheztel a zsidókra, mert a zsidó boltos nem adott hitelbe kotont a sarkon álló anyjának és ezt az anyja mindig az orra alá dörgölte.

  48. Helga Beauty Salon mondta:

    @Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Nagyapád nem adott hitelbe kotont? Az még nagyobb baj, hogy ő sem használta! 😀 😛

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük