Összeesküvés-gyakorlat 1: Csak egy nő vagy!

Oszd meg és uralkodj! Nem új keletű gondolat: XI. Lajos mottója volt, de már a rómaiak is ezt az elvet alkalmazták birodalmuk építésénél. És lássuk be: soha ekkora sikere nem volt ennek az elvnek, mint a XX. század óta napjainkig…

Kezdetnek a családokat kellett megosztani, hiszen generációk éltek együtt világszerte, szinte minden tradícióban. Segítették egymást, így könnyebben boldogultak, megoldották a problémákat. Tapasztalataikat és lehetőségeiket összevetve: gondolkodtak! Csakhogy ez egyetlen államformában sem ideális, hiszen a jó fogyasztó, jól szavazó, jól adózó társadalomhoz nem az önállóság kell, nem az összefogás, hanem a széthúzás, az állandó ellenségkép. És azt – hála az ember halandóságának – mindig találni…

A családok hagyományosan egy családját védelmező-eltartó apából, egy – az otthon tüzét óvó – anyából, az emberiség utánpótlását adó gyerekekből áll, a tapasztalatukkal az ifjakat segítő – sok helyen ezért bölcsnek kikiáltott, talán pont ezért mára inkább csak nyűgnek tekintendő – előző generációk mellett. Tiszta hülyeség… Nem?

Így gondolták ezt sokan, ezért a középkor óta újra és újra fellángoló feminizmust lovagolták meg, kiváló eredménnyel! Hogy ebben mekkora szerepe volt a médiát is kézben tartó Rothschild családnak, vagy a mindenható CIA-nak – azt mindenki fantáziájára bízom, nem az összeesküvés elméleteit akarom terjeszteni! Ami tény, hogy a nők a világ fejlettebb társadalmaiban végre egyenlő módon szavazhattak, dolgozhattak (és ezáltal adózhattak), valamint egy egész mozgalmat nyertek maguknak mindezek igazolására.

Mondanám szívesen, hogy a nő végre öntudatára ébredt, de erről szó sincs: a cigarettától a magazinokig, a repülőutakig továbbra is mindent a nő testével adtak el, eltárgyiasítva azt. És persze megfosztva attól az igényétől, hogy az otthon tüzét őrizze. Ami talán nem lenne akkora baj, ha ez azt jelentené, hogy a nő valóban egyenjogú emberként azt teheti, mint férfitársai – csakhogy erről továbbra sem beszélhetünk. Egy évszázad telt el, de a nő még mindig kevesebbet keres, többségében még mindig kurvának vagy tárgynak tekintik, miközben látszattörvényeket alkotnak a „védelmében”, ami persze csak olaj a tűzre. Ha megerőszakolják, még mindig ő vett fel rövid szoknyát, ha a férje veri, még mindig hamarabb jön a rendőrség a kutya bántalmazása miatt, mint érte. Még mindig többszörösen kell teljesítsen az irodában az előléptetéshez épp úgy, mint egy tudományos munkában, vagy akár a kultúra területén. Az egyenlőség jegyében minden szakma köteles felvenni őket, amivel apróságnak tűnő probléma, hogy a feltételek továbbra sem egyenlők. A munkáltatók – kicsit azért jogosan – arra hivatkoznak, hogy a férfi teherbíró- és teljesítőképessége nagyobb, ami fizikai szinten azonos feltételek mellett igaz lehet, hiszen ők a vadászok. A nők azonban lélekben erősebbek, kitartóbbak és igen: érzelmesebbek, ami legalább olyan fontos, de nem ugyanaz!

Az a tény, hogy egy nő is mehet tűzoltónak, még nem kéne azt jelentse, hogy annak is kell mennie – nyugodtan mehetne óvónőnek. Mármint: az, akinek tényleg az a vágya, az mehessen tűzoltónak akár, de ne azért menjen, hogy megmutassa, és ne azért, mert megteheti… vagy mert a kötelező létszámkeret miatt oda veszik fel! És azért vegyék fel, mert alkalmas a feladatára, ne azért, mert kell a kvóta! 

Az egyenlőség nem azt jelenti, hogy férfiasnak kell lennie, hogy pont olyan kell legyen, mint a férfi. És persze azt sem jelenti, hogy a férfiúkat kellene elnőiesíteni… Emberként kell(ene) egyenlőnek lenni, egyenlő jogokkal, egyenlő megbecsüléssel. Mert mindenki elsősorban ember, minden más csak ezután következhet… Férfi és nő sohasem lesz egyforma, ellenben egymást – ösztönökben, gondolkodásban, anatómiailag, szóval kb. mindenhogy – kiegészítik, együtt alkotnak egy egészet! Ez az emberiség alapja, a fajfenntartás biztosítéka, így vagyunk kitalálva, akár Istennek, akár az evolúciónak tulajdonítjuk ezt a érdemet!

Az a tény, hogy ezen erőszakkal változtatni akarunk oda vezetett, hogy a férfi ősidőktől belekódolt vadászösztönét megkoptatva lassan alkalmatlan egy család fenntartására, miközben a nő – aki végre szinte bármit megtehet – nem őrzi már a tüzet. Sem a barlang előtt, sem a család tüzét – amit a széthullott családok, az irgalmatlanul sok válás, a gyerektelen kapcsolatok, a szingliség divatja jelez úton-útfélen.

Miközben emberileg továbbra is bárhova megy, a legtöbb helyen: ő „csak egy nő”…