Összeesküvés-gyakorlat 1: Csak egy nő vagy!

nonap.jpgOszd meg és uralkodj! Nem új keletű gondolat: XI. Lajos mottója volt, de már a rómaiak is ezt az elvet alkalmazták birodalmuk építésénél. És lássuk be: soha ekkora sikere nem volt ennek az elvnek, mint a XX. század óta napjainkig…

Kezdetnek a családokat kellett megosztani, hiszen generációk éltek együtt világszerte, szinte minden tradícióban. Segítették egymást, így könnyebben boldogultak, megoldották a problémákat. Tapasztalataikat és lehetőségeiket összevetve: gondolkodtak! Csakhogy ez egyetlen államformában sem ideális, hiszen a jó fogyasztó, jól szavazó, jól adózó társadalomhoz nem az önállóság kell, nem az összefogás, hanem a széthúzás, az állandó ellenségkép. És azt – hála az ember halandóságának – mindig találni…

A családok hagyományosan egy családját védelmező-eltartó apából, egy – az otthon tüzét óvó – anyából, az emberiség utánpótlását adó gyerekekből áll, a tapasztalatukkal az ifjakat segítő – sok helyen ezért bölcsnek kikiáltott, talán pont ezért mára inkább csak nyűgnek tekintendő – előző generációk mellett. Tiszta hülyeség… Nem?

Így gondolták ezt sokan, ezért a középkor óta újra és újra fellángoló feminizmust lovagolták meg, kiváló eredménnyel! Hogy ebben mekkora szerepe volt a médiát is kézben tartó Rothschild családnak, vagy a mindenható CIA-nak – azt mindenki fantáziájára bízom, nem az összeesküvés elméleteit akarom terjeszteni! Ami tény, hogy a nők a világ fejlettebb társadalmaiban végre egyenlő módon szavazhattak, dolgozhattak (és ezáltal adózhattak), valamint egy egész mozgalmat nyertek maguknak mindezek igazolására.

Mondanám szívesen, hogy a nő végre öntudatára ébredt, de erről szó sincs: a cigarettától a magazinokig, a repülőutakig továbbra is mindent a nő testével adtak el, eltárgyiasítva azt. És persze megfosztva attól az igényétől, hogy az otthon tüzét őrizze. Ami talán nem lenne akkora baj, ha ez azt jelentené, hogy a nő valóban egyenjogú emberként azt teheti, mint férfitársai – csakhogy erről továbbra sem beszélhetünk. Egy évszázad telt el, de a nő még mindig kevesebbet keres, többségében még mindig kurvának vagy tárgynak tekintik, miközben látszattörvényeket alkotnak a „védelmében”, ami persze csak olaj a tűzre. Ha megerőszakolják, még mindig ő vett fel rövid szoknyát, ha a férje veri, még mindig hamarabb jön a rendőrség a kutya bántalmazása miatt, mint érte. Még mindig többszörösen kell teljesítsen az irodában az előléptetéshez épp úgy, mint egy tudományos munkában, vagy akár a kultúra területén. Az egyenlőség jegyében minden szakma köteles felvenni őket, amivel apróságnak tűnő probléma, hogy a feltételek továbbra sem egyenlők. A munkáltatók – kicsit azért jogosan – arra hivatkoznak, hogy a férfi teherbíró- és teljesítőképessége nagyobb, ami fizikai szinten azonos feltételek mellett igaz lehet, hiszen ők a vadászok. A nők azonban lélekben erősebbek, kitartóbbak és igen: érzelmesebbek, ami legalább olyan fontos, de nem ugyanaz!

Az a tény, hogy egy nő is mehet tűzoltónak, még nem kéne azt jelentse, hogy annak is kell mennie – nyugodtan mehetne óvónőnek. Mármint: az, akinek tényleg az a vágya, az mehessen tűzoltónak akár, de ne azért menjen, hogy megmutassa, és ne azért, mert megteheti… vagy mert a kötelező létszámkeret miatt oda veszik fel! És azért vegyék fel, mert alkalmas a feladatára, ne azért, mert kell a kvóta! 

Az egyenlőség nem azt jelenti, hogy férfiasnak kell lennie, hogy pont olyan kell legyen, mint a férfi. És persze azt sem jelenti, hogy a férfiúkat kellene elnőiesíteni… Emberként kell(ene) egyenlőnek lenni, egyenlő jogokkal, egyenlő megbecsüléssel. Mert mindenki elsősorban ember, minden más csak ezután következhet… Férfi és nő sohasem lesz egyforma, ellenben egymást – ösztönökben, gondolkodásban, anatómiailag, szóval kb. mindenhogy – kiegészítik, együtt alkotnak egy egészet! Ez az emberiség alapja, a fajfenntartás biztosítéka, így vagyunk kitalálva, akár Istennek, akár az evolúciónak tulajdonítjuk ezt a érdemet!

Az a tény, hogy ezen erőszakkal változtatni akarunk oda vezetett, hogy a férfi ősidőktől belekódolt vadászösztönét megkoptatva lassan alkalmatlan egy család fenntartására, miközben a nő – aki végre szinte bármit megtehet – nem őrzi már a tüzet. Sem a barlang előtt, sem a család tüzét – amit a széthullott családok, az irgalmatlanul sok válás, a gyerektelen kapcsolatok, a szingliség divatja jelez úton-útfélen.

Miközben emberileg továbbra is bárhova megy, a legtöbb helyen: ő „csak egy nő”…

Ha tetszett, add tovább:
Címke , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

6 hozzászólás a(z) Összeesküvés-gyakorlat 1: Csak egy nő vagy! bejegyzéshez

  1. a nagy hohohorgász mondta:

    Végre megint egyet értek veled nagyrészt. És ezt nem nőnap alkalmából mondom hanem tényleg. A nőt azért kellene jobban megbecsulni mert egy normális nőnél senki nem tudja jobban őrizni a tüzet. Persze egyet értek azzal hogy legyen meg a lehetősége mást csinálni de egy anyának ha nem az a legfontosabb amit a családjának ad akkor a család issza meg a levét. Mielőtt valaki megsértődne, ez nem azt jelenti hogy a férfitol mindent el kell tűrni. Sőt. Csak szerintem a tényleg sok abberalt férfitol nem a pénz ment meg, hanem az hogy az első adandó alkalommal otthagyod és keresel egy normálisat még ha az nem is mercibe száll be. De ez a férfiakra is igaz. Szóval osszesegeben +1 poszter.

  2. a nagy hohohorgász mondta:

    @a nagy hohohorgász: azzal is érdemes lenne foglalkozni amúgy hogy amióta a nők is dolgoznak sokkal rosszabb a munkahelyi légkör, vajon miért

  3. MammyPress Média mondta:

    @a nagy hohohorgász:
    Köszönöm! Hidd el, lesz még ilyen – csak mostanában a különbségre szokás helyezni a hangsúlyt.

  4. a nagy hohohorgász mondta:

    @MammyPress Média: jó látni hogy annak ellenére hogy sok esetben nem értünk egyet, abban igen hogy még te is úgy gondolod hogy a család egy normális tarssal sokkal többet ér mint bármilyen trendinek látszó pozíció és függetlenség. Azt én is tudom hogy odafenn miért csinálják ezt csak azt nem értem hogy ennyi ember miért dől be annak hogy egyedül jobb/többet érnek mint normális családban. Bár egy normális csaladert nagyon sokat kell dolgozni és nyelni de amit kapsz az maga a mennyország. Szerintem

  5. MammyPress Média mondta:

    @a nagy hohohorgász: Mert ebbe az irányba terelik őket – és ez kényelmesebbnek, járhatóbbnak tűnik!

    A következő részekben lesz erről is szó…

  6. a nagy hohohorgász mondta:

    Látod erről beszéltem. Az összes feminaci blog aki nem úgy írt mint te kapta a likokat bezzeg hozzád csak én szólok. Nagyon csúnya világban élünk ha egy apának és egy anyának bármi fontosabb (akár saját maga) mint a család. És a jobbos gecik sem jöttek ide respekttalni az írásod. Pedig osszessegeben ez tiszteletet érdemel. Ebből látszik sajnos hogy csak önző ember és magán kívül mást is szeretni képes ember létezik. De ha nincs normális családod semmid sincsen hiába a sok pénz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük