Vízkereszt, vagy amit akarok

img_2768.jpgAzt hiszem: a karácsony akkor kezdődik, amikor elrakod az előző utolsó díszét…

Nehéz évem volt, ami elől a munkába menekültem, még karácsonykor is dolgoztam. Ezért úgy gondoltam, hogy jár nekem, hogy kicsit tovább élvezhessem az ünnep egyik főszereplőjét… Csinálhat a kereskedelem, a média vagy épp bárki bármit: annyi számomra fontos szimbólumot rejt magában, hogy még a másik felemmel közösen töltött éveket is karácsonyfában számolom.

Már annak is szimbóluma van, ahogy hozzánk érkezik. Ahogy a legtöbb helyen, így nálunk is többnyire a férfi hozza a házhoz és a nő tölti meg – tudatosan vagy tudat alatt – érzelmekkel. Ennek jelentőségéről hosszan mesélhetnék, de az egy másik történet – a lényeg, hogy alakul át egy gyökerétől megfosztott növény az egyik legszebb ünnep legszebb szimbólumává! Legalábbis nekem, de szeretném hinni, hogy vagyunk ezzel így még néhányan. Biztos az is jó, ha valaki stresszmentesen csak rádob pár díszt egy zöld izére, hogy alátehesse az ajándékot, de nekem nem elég ennyi… Nem utolsó sorban: ezért kár lenne kivágni egy fát!

A mienkét általában minden évben szépnek mondják, dicsérik. Mindig picit más, mégis vannak dolgok, amik ugyanazok! Kettesben, az éj leple alatt, vagy épp egyedül: általában én díszítem!

Elsőként a fények érkeznek. Ilyenkor úgy érzem, más nem is kell, már önmagában ez is gyönyörű! És innentől kezdve minden csak ajándék mellette, csak ezt a fényt emeli tovább a lelkünkig!

A legfelső ágakon angyalok ülnek. Minden gyerekemnek van egy-egy angyala, akár én szültem, akár csak kaptam, ahogy van – eddig kettő – az általuk érkezett angyalaimnak is. Nem egyformák, nem egyszerre érkeztek, más az anyaguk, más az üzenetük, de egyformán szeretem őket! Szépek, és törékenynek tűnnek, de állják az évek forgatagát! Mármint a díszek.. Mint ahogy ők is! És persze: ott ül velük szinte egy magasságban jégmadár is, ő a zenekaromat szimbolizálja. Így vagyok kerek…

Aztán jönnek a csodaszép, kézzel festett gömbök… Nem én festettem, de ismerem a készítőjét. Évről évre ott virítanak a fán, bárhol van az otthonunk és bármerre is gyúlnak ki a fények. Néha egy-egy eltörik, néha – ugyanonnan – újabb érkezik. Jól van ez így… A törötteket el kell engedni, az újakat be kell fogadni: pont, mint az életünkben!

Aztán jönnek az apró díszek, ezek többnyire változóak – hisz’ mi is folyton változunk! Hangulatunktól, lehetőségeinktől függenek. Talán még picit a divattól is, még ha nem is tudatosan. Jönnek, mennek ezek a kis apróságok – majd az idő eldönti, mennyire lesz része a jövőnknek!

Végül a szaloncukor, de csak néhány szem! Hálából, mert megtehetem, hogy a többit a fa alá tegyem, ahol bárki bármikor ehet belőle – nem úgy, mint azokban az időkben, amikor kincs volt egy-egy szem cukor, de még az üres papírja is… Emlékei azoknak a karácsonyoknak, melyeket csak nagyszüleink meséltek el. Az a pár szem cukor a fán akkoriban a reményt és a túlélést jelentette nekik, mára nekem ezek mellett a béke, a biztonság szimbólumaivá váltak!

És amikor mindez kész – igen, emberből vagyok: magamba szívom az ünnepi pillanatot, de azért az emelkedett hangulat sem gátol meg néha egy elszisszent káromkodást, mikor az akasztóba nyúlok, vagy egy évközben eltört dísz szilánkjába – szóval amikor már ez is megvolt, akkor jön a csúcs, a szó minden értelmében! Felkerül a fára, és ezzel kész: már csak köré kell majd gyűlni, hogy közösen is kiélvezhessük a pillanatot, amit újra sikerült megteremteni… A csúcs a család szimbóluma – és mindig legfelül van a helye. Akkor is, ha már vagy még egy doboz őrzi! Egész évben ott van a helye, ha ez nem is mindig látszik…

Jöhetnének szokás szerint a díszes dobozhegyek, csakhogy idén hevesen tiltakoztam, hogy a fa alá ajándék is kerüljön. Volt, aki megértette, volt, aki elfogadta, volt, aki fütyült rá… Én azonban a legszebb ajándékot kaptam: ott ültünk, szinte mindannyian – pontosabban: mindenki, aki még ott ülhetett! Boldog voltam… és ahányszor azóta a fára pillantottam, ez a pillanat, ez az érzés jutott róla eszembe – nem csoda, ha nem akartam megválni tőle hamar.

Tudom: hagyományok tisztelete, és vízkereszt… Ám ha egyszer úgy érezzük, nincs itt az ideje, akkor még nem kell lebontani! Jók ezek a hagyományok, irányt mutatnak, ha kell… De nincs az a társadalmi szokás, amit ne írhatna felül a józan ész, vagy a tiszta érzelem! Nem kell megenni, megtenni, elvenni, lebontani, vagy bármit csinálni csak azért, mert „ez a szokás” – ha a szíved vagy az eszed ennek ellentmond! Egy karácsonyfa esetén sem…

Aztán ahogy telnek a napok, egyszer csak azt veszed észre: valahogy kopik a fény… A fa kezd kicsit útban lenni. És már nem olyan szép, az ágai ereszkednek, a tüskéje is hullik… Már nem a pillanatra emlékeztet, hanem egyre inkább nehézséget okoz, probléma kezd lenni. Na ez az az időpont, amikor – a karácsonyfát – tisztelettel, méltósággal, de le kell bontani! Ha ez az érzés egy kapcsolatban jelentkezik, akkor itt kell eldönteni, hogy teszünk érte, vagy elválunk tőle. Ha egy életútban, akkor itt kell felmérni, hogy mit tehetünk azért, hogy a sok jóért viszonozva segítsünk az elmúlás korszakában. De ez “csak” egy karácsonyfa, még ha oly sok dologban is szimbolizálja sorsunkat és életünket! A végtisztesség, a méltóság azonban neki is jár…

Előbb a varázslatos gömböket szedem le, szépen egyenként, mintha megköszönném szolgálatukat. Igyekszem biztonságba helyezni őket, remélve, hogy hamarosan újra találkozhatunk! Aztán a többi dísz kerül dobozba… majd jöhetnek a kincseim: az angyalok és a madár!

A fényeket még világítva kezdem el letekerni… Igen, tudom, veszélyes és talán butaság – mégis akarom, hogy még utoljára elvakíthasson! Hogy beleírja üzenetét a retinámba, ne feledkezzek meg arról, hogy az érzéshez nem kell karácsony! És hogy tudatosítsa bennem: lehet, hogy ez az év is elrohan, és csak remélhetem, hogy a vége felé újra találkozhatunk, hogy újra ott leszünk mindannyian!

Nem mellékesen: az lesz Másikfelemmel a harmincadik közös karácsony… Így – épp elköszönve a tavalyitól, talán bocsánatos bűnként – szeretnék mindenkinek elsőként kívánni még nagyon sok boldog karácsonyt!

Ami éppen most kezdődik el…

Ha tetszett, add tovább:
Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Visszajelzés:Karácsonyi gondolatok - MammyPress Média

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük