|

Bocsánat…

Haraggal teli világunk egyik legfontosabb szava lehetne – de valahogy nehezen születik meg. Talán rossz helyen keressük! Saját bűneinkre ott a keresztény bűnbocsánat, de önmagunkat az egyház nélkül is hajlamosak vagyunk könnyedén felmenteni. Másnak azonban nehezen ítéljük oda…
Pedig: ezzel magunkat láncoljuk sérelmeinkhez!

Erre nincs bocsánat!

És valóban… saját életemből is számtalan olyan dologról tudnék mesélni, ami túlmegy a józan ész elfogadhatóságán. Amire nyugodt szívvel mondhatnám: ezt tényleg nem lehet megbocsátani! Csakhogy ez a bennem élő sérelmet, haragot táplálná tovább – az elkövetőtől függetlenül! Hogy az illető megbűnhődik-e vagy sem – az nem számít! Illetve ne legyünk álszentek: mindegy, hogy egy bíróság vagy a sors ítél a vétkes számára büntetést, jólesően tud kiszakadni belőlünk egy „megérdemelte!”. És bizonyára így van, de ettől még nem lesz megbocsátás. Elégtétel lehet talán egy pillanatra, de az nem fogja megsemmisíteni az általunk átélt sérelmet, fájdalmat.

A lélekben vagy az agyban születik?

Sokan azt gondolják, a megbocsátás egy bocsánatkéréssel kezdődik. De nem… Sőt! Persze, néha jól jön, segít továbblépni, különösen akkor, ha azt érezzük: őszinte a bocsánatkérés. Vagy ha képesek vagyunk belátni, hogy bár mi voltunk az elszenvedői, de nem ellenünk irányult az egész… Hiszen az elkövető tettei őt minősítik!

Maga a bocsánat azonban bennünk születik meg. És mindegy, hogy a másik fél kéri-e, vagy megérdemli-e… mert nem mentesíti az elkövetőt. Mi vagyunk, akik megérdemeljük, mert a megbocsátással magunkon könnyítünk: azt mondjuk – úgy döntünk! –, hogy nem cipeljük tovább a fájdalom terhét, letesszük a sérelem köveit. Nem könnyű döntés, de igen, elsősorban döntés kérdése. Ha az agyunk úgy dönt, hogy ez így nem jó, akkor tud a valódi megbocsátás megszületni a lelkünkben…

Mindaddig, amíg ezt nem engedjük meg magunknak: nem az ellenünk vétő fog szenvedni, hanem mi magunk. Oda láncoljuk a haragunkkal, a sértettségünkkel a fájdalmat magunkhoz. Újra és újra elővesszük, átéljük, elszenvedjük – és ebből az elkövető semmit sem fog érezni! A haragunk csak tovább nő tőle, és mérgezni fogja a testünket és a lelkünket egyaránt!

Mintha egy mély sebről újra és újra lekaparnánk a varasodást: sosem fog elmúlni…

A seb megmarad

Ha nagyon mély a seb, akkor bizony a megbocsátás ellenére sem múlik el hegtelenül: ott marad bennünk a nyoma. De rajtunk múlik – és nem az elkövetőn –, hogy csak egy heg, ami emlékeztet a tapasztalatra, és esetleg még építünk is belőle, vagy kifogásként használjuk olyan dolgokhoz, amelyekhez még nem vagyunk elég erősek!

Ha tetszett, add tovább:

Discover more from MammyPress Média

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

Similar Posts

  • |

    Jogomban áll kiabálni!!!

    „Jogában áll hallgatni” – naponta hallom, szerencsére csak a filmekből. A három szó, amivel egy őrizetbevétel kezdődik. Én csak őrizni szeretnék… És ezért most éppen kiabálni akarok! Bele a világba, teli torokból, hogy mindenütt hallják a hangomat! Kiabálni? Üvölteni! Hogy ébredjetek fel és vegyétek már észre: hány gyerek van, aki rátok van bízva, akit nektek…

    Ha tetszett, add tovább:
  • | |

    Pintér Sándor részére

    Eredetileg egy nyílt levelet akartam írni, de már a megszólításnál elbuktam… Kedves? Na ne! És tisztelni sem igazán tudom, márpedig én őszintén szeretek írni, ezért nincs mögöttem mostanában szerkesztőség… Marad annyi, hogy „Pintér Sándor részére” Azt gondolom, önnek aligha dobbant meg a szíve, amikor rendelkezett arról, hogy mostantól a kismamáknak abortusz előtt a magzatjuk szívdobogását…

    Ha tetszett, add tovább:
  • Nyílt levél az Ellenzékhez

      Tisztelt – és kevésbé tisztelt – Ellenzéki Vezetők!   Köszönjük a kampányt, az elmúlt éveket, és legfőképp a 2018-as Választások eredményeit! Tudjuk, néhányan már posztotokról lemondva el is hagytátok a süllyedő hajót, de mi – több mint kétmillió ellenzéki szavazó – itt kell maradjunk és együtt kell élnünk munkátok eredményével: egy diktatórikus jellemzőkkel felvértezett,…

    Ha tetszett, add tovább:
  • Mikor már a múlt sem épül…

    Kislányként rengetegszer hallottam: építenünk kell a szocializmust! Baromira nem tudtam, mit jelent, de bevallom: nem is foglalkoztam vele: éltem a saját életem, a családom érdekelt, az otthonom, a gyerekkorom… Persze a suli is, ahol nekem még az örsi órák is tetszettek, mindig csináltunk valami jót: játék, kirándulás, versenyek… Voltam kisdobos is, úttörő is – naná, hiszen…

    Ha tetszett, add tovább:
  • A józanság ünnepén

    Szeretet napja… állatok napja… nők napja… tej napja… Van, ami hagyományt tisztel és ismerősen cseng, és van, ami csak szimpla marketingfogás. De hogy a józanságnak lenne napja? Pláne ünnepe? Pedig az egyik legbecsesebb ünnep, legalábbis azoknak, akik közül sokan a poklot megjárva volt erejük felállni, és újrakezdeni! Aki már megpróbált lemondani bármilyen káros szenvedélyről, az…

    Ha tetszett, add tovább:
  • Akasztófavirág

    1990 novemberében – hála a minimálbér bevezetésének – lettem állástalan ápolónőből vállalkozó. Én voltam a „friss hús” az osztályon, ahol beosztást alig tudtunk csinálni, annyira kevesen voltunk – de ez egy másik történet… „Majd én teremtek magamnak munkát!” – gondoltam, és ez azóta is minden tevékenységem, minden napom alapja! Immár 33 éve igyekszem eligazodni az…

    Ha tetszett, add tovább:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük