Nyílt levél az Ellenzékhez

 

Tisztelt – és kevésbé tisztelt – Ellenzéki Vezetők!

 

Köszönjük a kampányt, az elmúlt éveket, és legfőképp a 2018-as Választások eredményeit! Tudjuk, néhányan már posztotokról lemondva el is hagytátok a süllyedő hajót, de mi – több mint kétmillió ellenzéki szavazó – itt kell maradjunk és együtt kell élnünk munkátok eredményével: egy diktatórikus jellemzőkkel felvértezett, ezer sebből vérző országban!

Be kell látni: a választás leggyakoribb kérdése a “na de kire?!?” volt, mert jó szívvel egyikőtökre se tenné X-et többségünk, nem gondoljuk, hogy jól kormányoznátok az országot! De egy rosszul kormányzó demokratikus vezetés is jobb, mint egy csalással megválasztott diktatúra!

Ennek fényében arra kérünk titeket: tegyetek meg még egy utolsó kísérletet az ország működésének, nyugalmának helyreállítására! Követeljétek ki, hogy a demokráciába vetett hit visszanyerésének érdekében haladéktalanul írjanak ki új választásokat! Ehhez elméletileg a törvényeink adottak, gyakorlatban 2016-ban Ausztria is élt már ezzel a lehetőséggel! Nem az a kérdés, hogy volt-e csalás, hanem hogy tudunk-e még hinni a demokrácia intézményében és az országot vezető elöljárókban!

Még összetart minket a csalódottság és a holnaptól való félelem, a távozni készülő szeretteink iránti kötődés! Itt állunk, több mint 2 millió szavazó, több, mint ahány szavazatot a fennálló kormány tisztázatlan körülmények között megszerezhetett. Állunk, és várjuk, hogy valamelyikőtök kikényszerítse: ha létezik még hazánkban demokrácia, új szavazás kiírásával igazoljuk létét – ha nem sikerül, akkor ennek megtagadásával ismerje el a kormány a diktatúra születését!

Nyolc évig bármit megtehetett a kormány, de erről ti is tehettek, mert hagytátok! Most az egyszer ne engedjetek nekik! Ha értünk nem, hát magatok miatt, mert négy év múlva már nem lesz alkalom! Se több pártra nem lesz szükség, se szavazni nem fog menni senki – mert minek…

Ébresztő!!!

 budapest_szabadsag_hid_17.jpg

Ha tetszett, add tovább:
Címke , , , , , , , , , , , , , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük