Dögölj meg, Kedvesem – avagy: Hogyan öljük meg az adófizető cégeket?

Igaz, a cég járműve nem BMV, hanem BKV volt, a tulajdonosnak volt másik állása, a dolgozó – mer’ hogy az is volt neki –bejelentve, befizetett járulékokkal, tényleg minimálbér környéki pénzt kapott, így a cég hasznából kizárólag az állambácsi gyarapodhatott!

De azért nem adták fel, tudták: rosszkor startoltak, hiszen majdnem egyszerre jegyezték a céget a Nagy Világválsággal! Majd jönnek jobb idők is… – gondolták, és szépen tették a dolgukat.

Dolgoztak. Bevallottak, befizettek, dolgoztak tovább. És ez így ment, szépen csendesen – mígnem eljött 2010 májusa, amikor első alkalommal kellett a cég éves beszámolóját közzétenniük. Volt nekik erre a célra könyvelőjük is, hiszen anélkül ma már elég nehéz lenne eligazodni. Kell, tehát van, és néha jó a háznál. A könyvelő tette is a dolgát, határidőben közzétette a beszámolót, a cég befizette ennek díját, no meg az adóját… És ők dolgoztak, bevallottak, befizettek, dolgoztak tovább.

Egy szépnek tűnő december végi napon azonban levelet hozott a postás. A hivatal arra szólította fel őket, hogy irgum-burgum, nincs beszámoló, és ha nem pótolják január első napjaiban, akkor kukoricán térdepelve lesz felfüggesztve az adószám!

A könyvelő vakarta a fejét, hiszen ő elküldte, de ha egyszer nincs ott – hát minek vitatkozzon: ez csak figyelmeztetés volt, elküldi nekik újra! Első év volt, talán a rendszerben hibádzott valami… Letöltötte a nyomtatványt, és újraküldte a beszámolót. Majd dolgoztak, bevallottak, befizettek, dolgoztak tovább. Mígnem májusban ismét jött egy papír: a cégnek megkezdték a végelszámolását, mert nem tett eleget kötelezettségének: nem küldött beszámolót!

Telefon felszámolónak, telefon cégbíróságnak, telefon vissza, majd a sokadik telefon után kiderült, hogy igen-igen, csakhogy januárban már egy másik nyomtatványon kellett volna elküldeni, nem azon, ami január 3.-án elérhető volt! „Ó, hát csak ez a baj?” – mosolygott a könyvelő az egyébként is kicsit vicces, vagy inkább már-már tragikomikus helyzeten. Az eddigi nyomtatványok első két számjegye mindig a tárgyévet jelölte, így semmi logikát nem talált abban, hogy ezúttal a 2009-es adatokat 11-es kezdetű nyomtatványon kérik, de hát ki ő, hogy ilyeneken gondolkodjon: azon kérik, azon kapják! Ennyi! Még aznap – immár harmadszor – megküldte a kért nyomtatványon a beszámolót, majd végre hátradőlt: ezzel megvolnánk! És dolgoztak, bevallottak, befizettek, dolgoztak tovább…

Csakhogy augusztusban ismét levél érkezett! Egy végzést küldött a bíróság, hogy a májusi végzés jogerős, a céget május 25-i hatállyal felszámolják.

Eleinte viccnek tűnt az egész, hiszen akkor már tudták kontrollálni is: a beszámoló május 12. óta mindenki számára elérhető, letölthető! Írtak erről egy levelet – természetesen hivatalos formában – a bírónőnek, csatolták az összes beküldés igazolását, a már korábban nyilvános beszámoló másolatát, és mindent, amiről azt gondolták: segít felfedezni a bíróság részére, hogy ez baromság! Oké, ne legyünk indulatosak: megpróbálták megvilágítani, hogy az augusztusi végzés egy okafogyott májusi végzést emel hatályra.

Csakhogy ez nem segített! Felfogadtak „hatalmas vagyonukból” egy ügyvédet, ám ez sem segített. Próbálták a felszámolót megkeresni tanácsért, a bírónőt és annak intézőjét is – de semmi jóval nem bíztatták őket!

A cég megszűnt! Jobb napokat látott, még jobbakat várt – ám most végelszámolják! Élt három évet, adózott nem kevés forintot, tartozása nem volt, és bár csak két embert tartott el, meg egy könyvelőnek (és néha egy ügyvédnek) adott munkát: mégis nagy űrt hagyott maga után! Annak a reményét számolták fel vele, hogy igenis lehet tisztességesen vállalkozni! És hogy nem csak lehet, hanem érdemes…