Kor-ok

“Porból vétettünk, s azzá leszünk!” A két végpontot olyan védtelen és kiszolgáltatott időszak kíséri, amely során óhatatlanul szükségünk van mások segítségére. Mindegy, hogy Isten vagy az evolúció számlájára írjuk, de ahogy az emberi test, úgy az emberi lét is tökéletesre van alkotva! Amikor világra jövünk anyánk testéből még szüleink jelentik a biztonságot: etetnek, védenek, tanítanak az életre, hogy majd kiteljesedhessünk. És mert az élet valahogy mindig az egyensúlyra törekszik: mire mi megerősödünk, addigra ők lassan elfogynak. Előbb-utóbb lehetőséget kapunk, hogy viszonozzuk ezt a törődést, mert szükségük lesz arra, hogy mi támogassuk a létüket!

Azt gondolom, senki nem ezért szül gyermeket, de ettől ez még – szerencsés esetben – így működik. Vagy legalábbis: így kellene működjön…

Más kérdés, hogy mostanában valahogy mindig megpróbáljuk elhitetni magunkkal, hogy “mi jobban tudjuk!”. Jobban, mint elődeink. Jobban, mint amit a több ezer évnyi civilizáció már visszaigazolt! 

Amíg ez azzal jár, hogy végre újragondolunk pár szabályt, addig nincs is ezzel baj! A makarenkói pofonok eltörlése például végre szinkronba kerül azzal, hogy “kisebbet nem bántunk” – ez engem már gyerekként is zavart! Jó, hogy van változás, de lovasnemzet ide vagy oda: nem tudunk rajta megmaradni, muszáj átesni a ló másik oldalára. Nincsenek eszközeink, taktikáink, időnk és türelmünk – így következmények sincsenek. És nem tudom, a világ többi részén mi a helyzet, de errefelé a saját szabadságunkat is csak tanuljuk, így gyerekeink szabadságát is összetévesztjük a szabadossággal. 

Nincs következmény, nincs határ. Ez is lehet egy módszer, ha következetes és felügyelt, de az országot járva – gyerekekkel dolgozva – azt tapasztalom: inkább kényelmes, mint hasznos mód az utódaink neveléséhez. Van, aki ezt a kényelmes módot választja, van, aki túlkomplikál. Nincs biztos módszer, és nincs nálam a bölcsek köve, így csak egy apróságra szeretném felhívni a figyelmet:

Nem az a feladatunk, hogy mindent megadjunk gyerekeinknek. Nem az, hogy a magunk akarata szerint szinte kisbaltával faragjunk embert belőle! Nem a széltől is védve kell megóvnunk az élet nehézségeitől őket. Egyetlen feladatunk van: felkészíteni őket arra, hogy képesek legyenek önállóan létezni! Életképes, gondolkodó ifjakat repíteni ki a fészekből, mert ez a természet törvénye: miként a fecskemama, a farkaspapa vagy akár az erdőrezervátumok hatalmas fái, nekünk sincs más kötelességünk, mint legjobb tudásunk és lehetőségeink szerint felkészíteni őket a nagybetűs életre.