Mammy Csodaországban

Már rég elengedtem, hogy valaha megvalósuljon az álmom és kipróbálhassam, milyen érzés balerinaként röpködni, hajladozni, a test és a lélek harmóniáját zenével fűszerezve megmutatni… Aztán egyszer csak mégis megtörtént!

Ez már eddig is olyan volt számomra, mint egy tündérmese, de tegnap ráadásul „szintet léptem” – és a haladók közé csöppentem! Bonyolultabb, összetettebb feladatok, forgások, ugrások… Első nekifutásra pont olyan ijesztőek voltak, mint mikor Alíz megérkezett csodaországba! Csak kapkodtam a fejem és azt sem tudtam, hol vagyok – nemhogy melyik a bal kezem vagy a jobb lábam!

Szerencsére – ahogy a mese szereplőinek zöméről is – kiderült, hogy a köröttem lévő dolgok megismerhetőek és megszerethetőek, sőt: ezek adják igazán azt a különleges élményt, amit a balett jelent számomra! És még nagyobb szerencsére a helyi szívkirálynő kifejezetten barátságos, bíztató, segítő volt, ahogy a csapat többi tagja is, így hamar túlléptem a kezdeti ijedtségen és minden bénaságom ellenére kezdtem élvezni a dolgot! De bármilyen bénának is éreztem magam: csodás élmény volt kipróbálni, mire vagyok képes ezen a szinten! És csináltam, és ugrottam, és forogtam… és szenzációs élmény volt!!! És boldog voltam, hogy hittem magamban annyira, hogy kipróbáljam – és mostantól itt kergessem tovább az álmaimat!

– De hát ez volt az első alkalmad! – nyugtatott bíztató mosollyal a balettstúdió főtáncmestere, mikor óra után szerintem az élménytől, és nem a forgástól szédelegve becéloztam az öltözőt és valóban: bőven van még (remélem) időm belerázódni a dolgokba! És az az érzés, amikor egyik társam megdicsért, hogy nagyon ügyes voltam elsőre… – csak tovább fokozta az élményt és a reményt!

Higgy az álmaidban! És főleg: higgy magadban!

Mert jó!