Avagy, ahogy én hívom őket: mázolmányaim!
A 2020-as év tavasza sok borzalmat szabadított az emberekre… De tényleg minden rosszban van valami jó: a karantén alatt – gyerekek hiányában – összebarátkoztam az ecsettel és a vászonnal!
Néhányan azzal vádolnak, hogy egész jók – nekem addig okoznak örömet, ameddig készülnek, és akkor, ha valakin látom, hogy tényleg tetszik neki!
MammyArt Galéria
De néhány képet itt is megtekinthetsz:
Néhány kép akár meg is vásárolható… Szerencsére már akad több is, amelyik új gazdára talált! Nem szívesen válok meg tőlük, de már nincs hova tennem őket, a helytelen tárolástól pedig tönkremehetnek…
Az ecset és én
Nem végeztem művészeti iskolát. Nem tanultam festeni. Talán ezért is festek úgy, ahogy…
Nem szabályokat keresek, hanem pillanatokat. Azt a néhány másodpercet, amikor valami egyszer csak a helyére kerül: egy fény a fák között, egy tekintet, egy mozdulat, egy szín, egy hangulat. Azt a pillanatot, amelyről az ember azt gondolja: ezt most meg kell őrizni!
Gyerekkorom óta sokféleképpen próbálom megfogni ezeket a pillanatokat: fényképezőgéppel, szavakkal, zenével – és mostanában egyre inkább ecsettel.
A festés számomra nem technika, hanem keresés. Néha pontosan tudom, mit szeretnék megfesteni – igaz: ritkán sikerül, hogy azt lássam vissza a vásznon, mint a fejemben. Máskor a kép maga vezet tovább és megesik, hogy napokig vagy hetekig vitatkozunk egymással. Egyikünk sem enged könnyen. 🙂
Nem tökéletességre törekszem – illetve: de, de már tudom, hogy az esélytelen. Azt a pillanatot keresem, amikor egy kép egyszer csak élni kezd!
Ha ez megtörténik, tudom: megvan.
És talán ezért festek…