Egyenlők lettünk
De jó ez nekünk? Már mi is lehetünk tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász… Kellett ez nekünk? És mit adtunk cserébe?
Ősidőktől belénk kódolt ösztöneinket, Istentől, evolúciótól, vagy higgy bármiben: de őseink korától belénk égetett feladatainkat. Nekünk nem a mamutot kellett üldözni, mert az az Erő, a védelem dolga, a Férfié. Mi gyűjtögettünk, nem azért, mert gyengék voltunk, hanem mert más volt a feladatunk: őriztük a tüzet, az otthon melegét, összetartottuk a családot! S ez nem kevés! Nekünk másban volt az erőnk. És nem csak erőnk volt, hanem érzéseink. Mi nem a fizikai erőt, mi az érzelmeket testesítettük meg!
Most bármit megtehetünk… bár egyenlők így sem lettünk! Felrepülünk az űrbe, építjük a házat, fegyvert ragadunk – de mindig, mindenütt hozzá fogják tenni, hogy nőként, amiben mindig lesz valami lekicsinylő… Ez lenne az egyenlő?
Eközben széthulltak a családok, a generációk megtagadják egymást… mindenki egy embertelen, érzelemmentes, közönyös világtól retteg – és sajnos nem is alaptalanul. Nem csoda, hiszen amíg minden erőnkkel a ránk erőltetett egyenlősdire koncentrálunk, addig a saját feladatainkat nem lesz, aki elvégezze! Illetve dehogynem: a természet mindig kompenzál! Ha hiányt érez, megpróbálja feltölteni. Ha nincs, ami megfelelő hozzá, akkor azzal, amit talál. Az érzelmes férfi… Őserő helyett nőként funkcionálva nem találja helyét! Már képtelen lenne szembeszállni mamuttal, vagy bármi vésszel – de megfőzi az ebédet, és elsírja magát a romantikus film végén!
Nem, nem az a baj, ha segít, és nem az a baj, ha érzelmes! Az a baj, hogy mindez rákényszerítve van, megfosztva közben mindattól, amit ő képviselne: az erőtől a biztonságig. Ahogy nem az a baj, ha egy nő űrpilótának készül, hanem hogy már abba születik: neki bizonyítania kell, hogy egyenlő!
Ráadásként divat lett – immár mindkét nemben – szinglinek, társtalannak, magányosnak lenni… Amiből mozgalmat is csinálunk akár, de valójában én még nem sok olyannal találkoztam, akit mindez valóban boldogsággal töltene el. Lássuk be, Férfiről álmodozva még mindig azt várjuk, hogy legyen benne annyi őserő, hogy mi biztonságban érezve magunkat feltárhassuk előttük leggyengédebb érzéseinket!
Nem is lehet feladatunk, sem a szerepcsere, sem a magány! Hiszen még anatómiailag is úgy vagyunk kitalálva, hogy egy férfi és egy nő összepasszoljon, és ez legyen a születendő élet alapja! A szaporodásé, a fajfenntartó ösztöné, amely a világmindenség összes élőlényében jelen van, még a növények is erre törekszenek! Mi, emberek, az „evolúció csúcsán” ezt eldobjuk. Szembemegyünk a természettel, elnyomjuk ösztöneinket, és siránkozunk, hogy embertelen a világ!
Talán emberként: férfinak férfiként, nőnek nőként kéne benne élni… hogy megteremtsük magunkban újra az egyensúlyt – s akkor majd a világban is megteremtődik a Rend! Nem férfinak a nővel kell egyenlővé válni, hanem az általuk alkotott embernek: az ember, akit apa nemzett és anya szült, az legyen mind egyenlő – ne a férfi és a nő!
Discover more from MammyPress Média
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
„…firfinek férfiként, nőnek nőként kéne benne élni.” Ejnye, ejnye! Ez maga a nácizmus! (legalábbis a magyar „liberálisok” szerint.)
Na ez egy furcsa poszt. Mindenki úgy él ahogy az neki tetszik. Ha nem nősül, megy férjhez az OK. Erről van szó, ezt kell megérteni. Lányodnak nem kell aggódnia 25 évesen hogy jaj most már férjhez kellene mennem. Ha nem akaródzik, élvezi a világát a munkáját a szingli életformát az OK!
Nem fogunk kihalni ne aggódj.
A náci gondolatok felvetését is visszautasítom… bár nem is érzem magaménak. Hogy ki szerint az, nem érdekel – mert egyetlen rendszert ismerek el, és egyetlen törvény, ami mindent visz a kormányrendelettől az alkotmányig – az a természet rendszere és törvénye! Az ember = férfi ÉS nő képlete ott van lefektetve. Minden más: blabla… Majd elmúlik, mint minden ránkerőltetett dolog vagy divatőrület – mondanám, csak épp… közben széthull minden körülöttünk!
Kedves Mammy felre ne ertesel, nem tagadja senki a „Az ember = férfi ÉS nő képlete ott van lefektetve.” De ugyanakkor vannak akik, kapaszkodj, maskeppen akarnak elni. Anelkul hogy „rad lennenek eroltetve”……Nehez ezt megerteni, de az uj generacio ezt keszsegesen megerti. Kiveve ahol meg mindig lincselnek melegeket, es azokat akik nem kovetik a ferfiakat…. En ezeket az elmaradottak koze sorolom. Rajtad mulik hova tartozol.
Ma családként nehéz létezni, mert a nő és a férfi olyan sok időt tölt a családon kívül,hogy egymás mellett élnek,nem pedig egymással és a gyerekeikkel . De jó szervezéssel, sok segítséggel, következetes neveléssel a családtagok sok mindent megtanulhatnak, és sokszor jól tud működni a család.Nagyon sokszor meg borzalmas minden egyénként is meg családként is.
Ha visszafelé megyünk az időben, azt láthatjuk, hogy egy szűk réteget leszámítva, soha nem volt könnyű az emberi élet, és a női lét sem.
Ma jogilag egyenlők vagyunk, de minden családban a két ember kapcsolatán múlik, hogy a lehetőségekből mit tudnak teremteni, s a nehézségeket hogyan dolgozzák fel.
Nem az anyagiak döntenek el mindent. Én nőként nem örülnék annak, ha nem tanulhattam volna, vagy a lehetőségeimet korlátozta volna az anyaságom. Viszont azt tudni kell, melyik életkorban, mit tehetünk meg. Ha mindent összeadunk, csak jobbak a körülményeink nőként nagyanyáinkhoz képest!
3. Mammy (szerkesztő)
2014. 01. 08. 17:30
Nem biztos, hogy a nácik minden gondolata hibás volt. Attól, hogy esetleg te is gondolsz olyat, mint ök, az még nem a gonoszság.
Karinty elég jól megfogalmazta már a különbséget.
Amúgy féfiként nem lehetek egyenlö veletek addig, amíg nem szülhetek. Az a nök joga és kiváltsága – legalábbis egyenlöre.
Az egyenlötlenség nem olyan egyirányú tehát, mint ahogy a sok libsi azt bemagyarázza a világnak.
Hát lehet, hogy furcsát mondok, de én egyáltalán nem akarok mindenben „egyenlő” lenni, zitbau nagyon jól megfogalmazta…
Kedves gordius53!
Nem, cseppet sem furcsa – erről szólt az egész…. Nem akarok, és nem is érzem helyesnek ezt az egyenlősdit!
Az, hogy a családok nem egymással, hanem egymás mellett (ha!) élnek, az nagyban ennek a mentalitásnak is köszönhető. Mióta a nőkre is rá van kényszerítve a családfenntartói szerep (mamutot kell vadásszon, ahelyett, hogy a tűzre vigyázna), azóta hullanak szét a családok…
Amikor suliba jártam, majdnem minden osztályban volt már egy gyerek, akinek elváltak a szülei. Mára jó, ha minden osztályban van még egy, akinek együtt vannak… és még nem vagyok épp nyugdíjas.
Az a baj, hogy 40 év alatt nem tud az ember hosszútávban, generációkban gondolkodni – felette meg (bár minden igyekszik még magáról a gondolkodásról is lebeszélni) hiába a gondolat, ha sokat ezért már nem tehet…
Megkésve bár, de nem feledve 🙂
ha megengeded kicsit hosszabban fejtem ki véleményemet postoddal kapcsolatban.
A téma örök —
http://valika.nolblog.hu/archives/2014/01/10/Temanal_maradva_avagy_2011-2014/