Agyi Paksmenés
Cikáznak fejemben a gondolatok… Értem én, hogy ismét megetették a magyar embereket, és valami látványos csinnadratta mögé bújva – minden előzetes nélkül – létrehoztak egy szerződést, amely tele van titokzatos, megkérdőjelezhető, ámde unokáink életére is kiható dolgokkal. Igen, én is követelném a számonkérést, a magyarázatot, a lehetséges jogorvoslatokat, a megfelelő tájékoztatást és a felelősöket. Mert tudni szeretném, mire megy el a befizetett adóm, biztos, hogy lesz-e áram jövőre is, és hogy meg is tudom majd fizetni! Tudni szeretném, hogy az oroszok ismét már a spájzban vannak-e, avagy tervezhetek-e baráti látogatást biztonságosan Paks környékén.
Nem vagyok azonban naiv: pontosan tudom, hogy minden kérdésre lehet kitérő választ adni, avagy őszintének tűnő blablával elterelni a figyelmet róla – feltehetően senki nem fog kiállni és azt mondani: gyerekek, ez egy szar döntés, valamint drága és veszélyes – de nem volt jobb ötletünk!
Azt hiszem, pont ezért nem érzek én késztetést, hogy követeljem a válaszokat, és azért sem, mert a szerződés megköttetett, eső utáni köpönyeg volna minden. (Persze: jó lenne az illetékesekre rápirítani, hogy ez többet ne fordulhasson elő, csakhogy ennek az esélye… Mondjuk, hogy nulla!)
Az emberek többsége is érzi, tudja, hogy bűzlik itt valami – ezért néhányan (egy kis ellenzéki biztatásra még néhányan) azt követelik, hogy írjanak ki erről a kérdésről népszavazást!
Most talán hagyjuk, hogy ebben az országban mekkora esély van élni a demokrácia eszközeivel, hogy mekkora esély van, hogy az ország első embere nyíltan felvállaljon egy „bocsi, tévedtem”-et, vagy hogy milyen jogi lehetőséget teremtene egy aláírt megállapodást követő népszavazás eredménye… Ezekről is el lehetne persze gondolkodni, és a magam részéről meg is teszem, de aligha fog bármi változni mostanában.
Engem most leginkább az érdekel, hogy tegyük fel, győz a demokrácia, van elegendő aláírás, és akkora a kampány, hogy a kormány kénytelen fejet hajtani, és kiírni a népszavazást! (Rendben, elismerem – ehhez kell némi fantázia már… de tegyük fel, sikerül!)
Honnan fogja Józsi bácsi és Juliska néni tudni, hogy kell-e ez nekünk, hogy milyen veszélyeket rejt magában, hogy milyen anyagi vonzatai lehetnek akár a számlán, akár a fizetendő adókban, hogy milyen hatással lesz mindez ránk, és a következő generációkra… egyáltalán: mi alapján kellene nekik mindezt eldönteniük? Tegyük fel, hogy mindketten abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy bár nyugdíjasok, de eljutottak az érettségiig, ami a generációjukban sajnos még keveseknek adatott meg. Melyik tantárgy volt, amelyik felkészítette őket erre? Vagy hol tudnának – akár ők, akár bárki más, a szavazók közül – utánanézni, hogy miről is kell egyáltalán dönteni, és a döntési lehetőségek milyen következményekkel járhatnak?
Tartok tőle, hogy sehogy… és az egyetlen opció a válaszra az lesz, hogy „ez a fiú nagy kópé, de tudja, mit csinál” – legyen az a kormány vagy az ellenzék embere – és annak igénye szerint szavaz. Hát – ezért aligha kellene elkölteni további pármillió forintot… Különösen azért, mert – lássuk be – az ellenzéknek sem az igazság, a nyilvánosság vagy az etikus mód a célja, hanem csupán az, hogy keresztbe tegyen a kormánynak! Őket sem a szakmai szempontok vezérlik, hanem az ellentmondás ténye!
Hogy ki fogja az emberek érdekét képviselni? Kellő szakértelemmel, objektíven, meg egyéb mesebeli tulajdonságokkal felvértezve? No, erről kéne egyszer egy népszavazás! Ami – elvben – április 6-ra már ki van írva, gyakorlatban sajnos attól tartok: nem szerepel majd ilyen az étlapon… (Ettől még tessék elmenni, és szavazni a kisebbik rosszra, mert minden kihagyott szavazat kettőt ér a másiknak!)
Discover more from MammyPress Média
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
Kedves Mammy, a felvetésed kb. összefoglalja azt a kétséget, amit a tartalom híre egy átlag emberben felvetődik a hír hallatán.
Első, nem túlzó érzelmi elkötelezettségtől teli írásod – mivel a témával kapcsolatban annyi téves írást olvasni, írásod üdítő kivételével – azonban egy két olyan meghatározást tartalmaz, amit – talán – érdemes megvitatnunk.
Írod : ” Tudni szeretném, hogy az oroszok ismét már a spájzban vannak-e, avagy tervezhetek-e baráti látogatást biztonságosan Paks környékén.” , ami egy olyan sugallat, mintha ez a látogatás bárkit IS fenyegetne, ami – enyhén szólva – súlyos ismerethiányra utal. Az ittlétük hosszú éveiben kevesebb problémát okoztak, mint például az amerikaiak rövid ittlétük alatt ! ( ne kell a buta emberek zagyvaságait bevenni ! )
Máshol azt írod : ” Az emberek többsége is érzi, tudja, hogy bűzlik itt valami – ezért néhányan (egy kis ellenzéki biztatásra még néhányan) azt követelik, hogy írjanak ki erről a kérdésről népszavazást! ” ami több okból bírálható, mert nem világos mire célzol ? Népszavazás egy szakmai kérdésről ( ami egy nonszensz, hiszen sem ismerte, sem tudás nincs a birokunkban ) nem lehetséges, de az ami a probléma gyökere – mármint a magyar vezetés eljárása – nem kerül meghatározásra.
Aztán az a kétség sem kerek, hogy : ” ki fogja az emberek érdekét képviselni? Kellő szakértelemmel, objektíven, meg egyéb mesebeli tulajdonságokkal felvértezve? No, erről kéne egyszer egy népszavazás!” , mert az emberek érdekét többen IS – erre van előírás – képviselik, főleg a szakemberek, de helyileg illetékes politikusoknak ( vezetőknek ) IS ez az egyedüli feladata. A felvetett témában nem a fejlesztés ( mert arra szükség van, csak ideje nem ismert ) szükségessége, sem a kivitelező személye ( cége ) a megkérdőjelezhető ( az főleg a szakemberek dolga ), hanem a körülménye, a magyar döntéshozó felelőssége, eljárásának körülményei, ami a parlamenti indíttatását, és megszavazását IS jelenti a súlyos probléma… szerintem.
Kedves Oldalborda!
A spájz és Paks biztonsága képletes volt, bár igaz, ez talán csak nekem volt egyértelmű… Tudjuk, hogy készül valami, alá van írva a szerződés is, de a részleteiről: az áráról (és ez alatt nem csak a pénzt értve), és a körülményeiről (megfelel-e minden követelménynek, kellően biztonságos-e) nincs információnk…
Igen, pont ez volt nálam is az utolsó csepp… a népszavazás! Ugyanis többen tényleg aláírást gyűjtenek (és zászlót ejtenek túszul) azért, hogy legyen népszavazás a paksi fejlesztésről (esetleg a szerződésről)! Ez számomra nonszensz, mert az emberek többségének nincs megfelelő információja még arról se, hogy miről is van szó, nemhogy az mivel járhat! Most sem vagyok nyugodt, mert felháborít elsősorban az eljárás, ahogy a szerződés létrejött! De ha Józsi bácsi és Juliska néni döntené el, hogy legyen-e… – az legalább ennyire aggasztana!
Az utolsó megjegyzés… az a legszomorúbb! Az ugyanis az a népszavazás már a választásról szól, nem csak Paksról. És mert eddig mindig legalább reménykedni lehetett, hogy a választásoknak jó eredménye lesz… Illetve: minden eredmény jó, hiszen (elvben) a többség akaratát tükrözi – de mindig remélhettük, hogy legalább egy-két dologban esetleg a mi értékrendünk is érvényesül. Vagy legalább itt-ott betartanak valamit a kampányígéretekből! (Most már az sincs, mindegyik csak a többit szidja!) És már nem nagyon van miben reménykedni sem… És ez elkeserítő! Mert a képviselőknek igen, vannak feladataik, elvben (ha nem vásárolta a végzettségét, akkor) szakértelmük… csak becsületet nem árulnak sehol! És akinek volt esetleg a tarisznyájában, az is elhagyja, mintha a Parlament kupolája az eskütételkor kiszippantaná belőle! Ha meg véletlenül marad benne pici, akkor nem tud, vagy nem mer szóhoz jutni…
Már ha létezik! De ma egy baráti beszélgetés közben állapítottuk meg, hogy becsületes politikus jó, ha egy jut minden ötvenedik fehér hollóra!
Ezt két éve jobban le tudtam talán írni… és a helyzet azóta nem lett jobb, sőt!
http://mammy.nolblog.hu/archives/2012/06/05/Remenytelensegre_itelve/