Vérünket a csatornáért?!?

Ha az emberbe beleköt egy hajléktalan – sajnos megesik az ilyen –, sokféle módon kezelhető a helyzet. Az intelligens többség igyekszik diplomatikusan leszerelni. Ha azonban nem sikerül és az illető benyom egyet, akkor teljesen normális, ha vérmérsékletünknek megfelelően rendőrt hívunk, vagy akár fizikailag is megvédjük magunkat, vérmesebbek esetleg összecsomagolják az illetőt és feladják postára…

Csakhogy abban az országban, ahol a miniszterelnök megengedheti magának, hogy hadat üzenjen az ellenzéki sajtónak – ott a riporter, az újságíró, vagy épp a fotós, az operatőr nem számít embernek.

Ma egy operatőrt – munkájának végzése közben – megütött egy hajléktalan… Mivel nem a közszolgálati csatorna, vagy más, a „kormány számára elfogadható” média munkatársa volt, így a lendülő ököllel szemben – kamerával a kezében – azt kellett mérlegelnie, hogy a csatornája becsületét védje, a rábízott eszközöket, vagy a saját testi épségét?

Ez utóbbiról mondott le, és ha ez nem lett volna elég: még attól is eltekintett, hogy az incidenst követően rendőrt hívjon… A hosszas jegyzőkönyvezések és szembesítések mellett nem mert abban bízni, hogy nem fordítják ellene a helyzetet, és/vagy nem kapja meg a rendőröktől is azokat a cinikus és egyben megalázó megjegyzéseket, beszólásokat, amelyeket a kormányt képviselő politikusok naponta ejtenek el nyilvánosan… márpedig a megalázásból az is bőven sok, ha a csatornája hírnevét és eszközeit előnyben kell részesítse a saját testi épségével szembe!

Csak csendben kérdezem: hol a határ? Meddig lehet uszítani, megalázni azokat, akik a munkájukat végzik, de nem feltétlenül a kormány álláspontját képviselve próbálják tájékoztatni az embereket? Minek kell ahhoz történnie, hogy végre felfogják: ezzel nem egyszerűen a szólás- és véleményszabadságot köpik szemen, de emberéleteket kockáztatnak?

És a meghirdetett sajtó elleni háború – valamint a kampány – még csak most kezdődik… Mi lesz a választások finisében?

Itt kell élned, hogy elhidd…