Vannak emberek, akik hatalmasabb tekintélyek hazánkban, mint az öt főméltóság… Ilyenek a pizzafutárok, a portások, a takarítónénik – és a biztonsági őrök! És ha ők egyszer begorombulnak… a Jóisten irgalmazzon nekünk, egyszeri földi halandóknak!
Hogy ez mennyre így van, azzal legutóbb tegnap este sikerült szembesülnöm, miközben igen jelentősen sikerült fejlesztenem a káromkodási szókincsemet, sajnos csak magamban, pedig…
Mert értem én kéremszépen, hogy a papír az szent, és arra az vagyon írva, hogy minden nap nyitvatartási időben, tehát este 21 óráig hajthatok be a gazdasági bejárathoz tartozó parkolóba, és azt is felfogtam, hogy ez is egy afféle “kegygyakorlás” a részemre, amivel a dok bunkó csak visszaélni képes – bár azt nem tudom, hogy a harmadik emeletről hogyan tudnám másképp teleportálódásra bírni a szállításomra váró rendelést!
Azonban valaki “pofátlan módon” elkövette azt a hibát, hogy 20:58-kor rendelt… és mert legalább olyan cikk-cakkos vagyok, mint a villám: 21:05-kor be is hajtottam volna a gazdasági bejárathoz, hogy eleget tegyek kötelezettségemnek! Csakhogy a Cég Szeme mindent észrevesz, ráadásul ő fejből is pontosan tudja, hogy az engedélyem – papír szerint – már nem érvényes!
Hogy az engedély azért van, hogy a szállítást lehetővé tegye – az nem számít! Hogy a korlátozás azért van, hogy éjszakára ne is gondoljam otthagyni a járművem – az mindegy! Írva vagyon a 21 óra, így – bár a parkoló továbbra is ott volt előttem, a lift is működött, senkit nem gátoltam volna semmiben – az őr tette a dolgát, és érvényt szerzett a papírnak!
A percek teltek, az udvarias meggyőzés, hogy talán nem a papírt kell ennyire tartani, hanem a feladatot megoldani – nem hozott eredményt! Feladtam! Bosszúsan kicsit, mert így nem tehettem mást: bekapcsoltam az elakadásjelzőt, a szélvédőre kiraktam a “szállítás” táblát és az immár 15-20 perce érvénytelen, de azért létező engedélyemet, és arra a legfeljebb 4-5 percre leparkoltam a tilosban… Nem vagyok rá büszke, de nem maradt más választásom!
Persze: nem kellett volna! Mikor visszaértem, már tudtam, hogy baj lesz, mert a rend éber őrei épp a többi autót bírságolták. “Talán megúszom!” – reménykedtem, elhessegetve a gondolatot, mely azt súgta: nem volt annyira véletlen a rendőrök megjelenése!
Leintettek! Papírok elő – szerencsére minden rendben -, csakhogy ez a tilosban való parkolás, ez nem maradhat büntetlen! Próbáltam felvázolni a helyzetet, hogy kényszerűség vezérelte tettem, hogy jó megoldás nem lévén a maradékból a legkisebb rosszat választottam… de hiába!
Beletörődötten megkíséreltem tudatni, hogy rendben, vétkeztem, “legyen meg a te akaratod”, miképp a biztonság őrének is – de legalább azt vegyék figyelembe, hogy iparkodnom kéne…
Sikerült! Felfoghatták, mert csak az előző intézkedést kellett végigvárjam (alig 15 perc), és már neki is láttak komótosan kitölteni a szükséges dokumentációt! Ezt követően egyenként minden rovatot ismertettek velem, hogy az mi, és mire hivatkozva töltötte ki, miéyen adatot átmásolva…
Végül – hátha még nem fogtam fel – újfent ismertette a tényállást a tilosban való parkolásról, majd kimért mozdulatokkal átadta a tízezres bírságról szóló csekket! Alig 45 percet álltam csak ott feleslegesen, mikor még felhívta a figyelmemet, hogy meddig kell befizessem a pénzt, és hogy milyen jogkövetkezményei lehetnek annak, ha ezt elmulasztom – és már el is engedtek, jó utat és szép estét kívánva…
Azt hiszem, még soha az életben nem voltam ennyire dühös! Amit nem is a bírság ténye, hanem a körülményei váltottak ki bennem!
Szerettem volna visszamenni az őrhöz és minden indulatommal leüvölteni a fejét, de tudtam: nem tehetem! Mert egyrészt ő ott A Valaki! Másrészt már rég máshol kellett volna lennem… és ki tudja: egy ilyen Főhatóság elleni Hangerőszak helyszínelése meddig elhúzódhatott volna, ha ez ennyi időt vett igénybe…
Még szerencse, hogy milliárdokat lopni-csalni büntetlenül lehet, munkának álcázva is akár! Pályát tévesztettem! Politikusnak kellett volna menjek – vagy biztonsági őrnek!