Szeretek fotózni! Nem mondom, hogy tudok is, de szeretem elkapni a pillanatot… Amikor a lényeg történik! Amit jó lenne megállítani, hogy megmártózhassunk benne kedvünkre! Csakhogy időgép még nincs, de egy-egy jól elkapott kép segíthet bennünk felidézni az emléket, visszarepíthet az időben…
De mit tehet az ember akkor, amikor ránéz egy képre, és úgy érzi: megszakad a szíve?
Mit tehet a fotós, ha megvan a pillanat, amire ezerszer jó ránézni és felidézni, de egyszer csak történik valami, és ez a jó érzés egyszerre átalakul valami elképesztően fájó, leírhatatlan hiánnyá?
Nem, ma még nem vigasztal, hogy ez egy jó pillanat volt… Ma – már és még – nem érzem, mennyire megtisztelő, hogy jelen lehettem. Ma csak fáj…
Talán az idő majd segít felértékelni, hogy ránézve erre a képre ne a fájdalom jusson eszünkbe, hanem ez az egy, és a sokezer másik pillanat, ami még ehhez a képhez kötődik.
Nyugodjatok békében! – kéne most mondjam, de képtelen vagyok: hiszen ti csak áttettétek a találkát egy másik dimenzióba. Nem, sajnos nem lehet több ilyen elkapott pillanat – de ti örökre itt lesztek velünk!
