Már napok óta látom, ahogy egyre többen teszik ki az ukrán zászlót az idővonalukra vagy a profilképük mellé – ezzel kifejezve szimpátiájukat, szolidaritásukat. Én nem teszem! Nem mintha egy picit is szimpatizálnék a helyzettel, hiszen minden egyes sejtem őrjöngve tiltakozik, mint mindig, ha ártatlanok vannak veszélyben. Ráadásul soha nem tudtam tolerálni azt a pökhendi arroganciát, amit néhány nagyhatalom, vagy magát nagy hatalmúnak érző vezető képes kinyilvánítani. Igen, Putyint is ide sorolom…
Mégsem tudom kirakni azt a kis zászlócskát… Pedig Ukrajnában barátaim, ismerőseim is élnek. Zenészek, színészek, írók. Elsősorban: emberek! Köztük férfiak, akik most hatvan év alatt sorra kapták meg a behívójukat… hiszen rendkívüli helyzet van, hadiállapot. Aggódom értük…
Csakhogy azt is tudom: történelmi léptékben pár pillanattal ezelőtt még ezt az egész részt úgy hívták: Szovjetunió. És az emberek itt együtt éltek. Boldogan vagy kevésbé boldogan, de együtt. Együtt élték túl egy rendszer összes őrületét és vívmányát. Együtt tapsoltak – nem is tehettek mást – a Vörös Hadsereg felvonulásain. Együtt hallgatták a moszkvai vagy a kijevi kórusok előadásában a szovjet himnuszt. Együtt maradtak otthon a Los Angelesi olimpiáról. Együtt rettegték magukat keresztül a csernobili katasztrófán. Házasodtak, gyerekeket szültek… És a gyerekeik is házasodtak, és unokákat szültek. És nem volt szempont, hogy orosz vagy ukrán. Most meg…
Néhány ember – igen, élükön Putyinnal! De ne legyen illúziója senkinek: a kialakult helyzet azért még lesz pár ember, akinek el kell majd számolnia – úgy gondolta, hogy jó lenne katonásdit játszani. Hogy 77 évvel a II. világháború után jó poén lesz néhány puskaporos hordót csapra verni! És ha a sors úgy hozza: kis szerencsével nem a saját rokonodra kell majd fegyvert fogni… legfeljebb “csak” egy volt katonatársra.
Szívesen mondanám, hogy hajrá, gyerünk, „Veled vagyunk Ukrajna!” – de én, mint mindig: az emberekkel vagyok! És az emberek nem ezt akarták! Piszkosul nem ezt akarták!!!
Miért nem lehet, hogy egy konfliktusban a résztvevő vezetők előkapjanak egy szabócentit és azzal méregessék egymást? Vagy játszák le sportágakban! Esetleg sakktáblán! De 2022-ben, civilizált országok között talán már nem lenne szabad, hogy ehhez emberi életekből legyenek a bábuk!
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ma az első lángok után azt nyilatkozta, „Győzni fogunk, mert mi vagyunk Ukrajna!”. Nos… Lehet, hogy a baj velem van, de a történelem során még nem nagyon láttam olyat, hogy egy háborúnak valódi győztese lenne… A II. Világháború során győzedelmeskedőnek kikiáltott Szovjetunió egymagában több mint 20 millió áldozatát én nehezen tudom győzelemként értékelni. Az bő kétmagyarországnyi halott! És csak a szovjetek áldozatai… Oroszok, ukránok… Mert ezt is együtt csinálták végig! Győztek…
Várnai Zseni:
Katonafiamnak!
Én magzatom, szép katonafiam,
szíve vérével ír neked anyád.
Mióta a császár kenyerét eszed,
vörösbe fordult itthon a világ.
Most készülünk a döntő, nagy csatára,
s ti lesztek ellenünk majd a sereg,
ha ráuszítnak önnön véreidre:
ne lőj, fiam, mert én is ott leszek!
Az anyaföldnek most zsendül a méhe,
már lesi a munkás szolgahadat,
hogy szűz ölébe termő magot hintsen,
várja az erőt mely életet ad,
most megmérjük írdatlan, nagy erőnket
s nem ringatnak majd kalászt a szelek;
a termőföld lesz a mi lázadásunk:
ne lőj, fiam, mert én is ott leszek!
Fiam, ez öreg, reszkető sorokban
én sírok, ki méhemben hordtalak,
ki eggyé tettem órát, napot, éjet,
hogy etesselek, hogy dajkáljalak;
hús a húsomból, vér a véremből,
hogy emelhetnél te akkor kezet,
ha én zokogom, sikoltom feléd:
ne lőj, fiam, mert én is ott leszek.
A Krisztusunk vagy, a mi Messiásunk,
a reménységünk, mindenünk: az Élet!
Te döntöd el most a mi nagy sorunk,
a te felzúdult bús rabszolgavéred;
borítson el a forradalmi mámor,
ha hömpölyög a lázadó sereg,
mint felkorbácsolt, zúgó tengerár:
ne lőj, fiam, mert én is ott leszek!
Most még csak háborog az óceán,
s a kevély hajót már tépi, dobálja,
mi lesz, ha majd ős medréből kitör,
ha úrrá lesz a tenger akarása!
Mi lesz, ha minden katonafiú
szülőanyjától kap egy levelet,
mely lázít, gyújt, vérbeborít:
ne lőj, fiam, mert én is ott leszek!
Mindig pontos