Minden szörnyben van valami jó

Megalkotni valamit, ami alapvetően ijesztő – mondhatni: szörnyű! – úgy, hogy ránézve mégis az első gondolatod a tökéletesség… Aki erre képes, annak más csodák megalkotása sem okoz problémát – márpedig én nagyon szeretem a csodákat!
Azonban nem csak ezért volt jó zombivá változni, hanem azért is, mert ezúttal nem magamra festettem (mint az azért látszik!), az alkotás „elkövetője” Matteo Arfanotti volt, az a mester, aki a világ egyik(? A!)legjobb „lényalkotója”! Így nem csak tanulságos volt a modelljének lenni, de megtisztelő is!
Csakhogy van itt még valami…
Amikor elkészült a kép, azzal viccelődtem: pár éve pont így néztem ki! Szerintem jó poén volt, de egy poén akkor lesz jó igazán, ha a fele azért igaz! Így ennek is megvolt a magva: beteg voltam, túlterhelt, nehéz évekkel mögöttem, állandó kihívásokkal körülöttem. Nem volt könnyű onnan felállni – de híresen jó felálló vagyok, szerencsére most is sikerült…
Nem, kinézetre nem lettem szebb! Öreg vagyok és csúnya – mondaná agyam egyik kis része, de szerencsére van ott egy másik tekervény is, amely ugyan megcáfolni nem képes ezeket a szavakat, de azt pontosan tudja: piszkosul nem számít, hány éves vagyok és hogy nézek ki – az a fontos, hogy élem meg, mi van a fejemben és a lelkemben!
Hogy megtalálom-e önmagam, és szabaddá tudom-e tenni múlttól, szokásoktól, elvárásoktól… Hogy képes vagyok-e élni az életet, nem csak élettelenül túlélni…
És ha zombi akarok lenni: hát festek egyet magamra! Vagy fest rám az, aki a világon a legjobb zombit tudja rám megalkotni – hiszen nincs olyan, hogy lehetetlen!
És ha akarok, bemegyek így vásárolni – nem érdekel mit mondanak vagy gondolnak rólam!
És ha már nem akarom: akkor elég egyetlen mozdulat és letörlöm…
…ami lényegesen egyszerűbb és kellemesebb, mint állandóan felállni belőle!

Mondtam: minden szörnyben van valami jó! 😉 Talán még bennem is…