Napok óta sorra jönnek az értesítések… Vannak pillanatok, amikor – lehetsz akármilyen kemény rocker, vagy csak sokat megélt, edzett – a legkeményebb kőszív is úgy érzi, most megszakad… Azt hiszem, ez egy ilyen pillanat!
Hosszú és fájdalmas lenne a lista, ha fel akarnám sorolni azokat a barátokat, ismerősöket vagy életünket meghatározó közismert személyeket, akiket mostanában veszítettünk el! Nem is teszem. Már csak azért sem, mert lehetetlen, hiszen úgy tűnik: sajnos még nincs vége, még folytatódik a sor!
Ez már önmagában is szörnyű! Ha hozzátesszük azt a tehetetlenséget, amivel szembesülünk, csak tovább rontja a helyzetet.
Meghódítjuk a végtelent, feltaláljuk a lehetetlent, de a halállal még mindig nincs mit kezdenünk… És akár egy vacak, néhány nanométeres szörnyeteg képes minket feláldozni, és mi nem tehetünk ellene semmit! Csendesen, vagy könnyek közt fuldokolva nyugtázzuk: megint elment valaki…
Nekik azt kívánom, legyen számukra könnyű a föld! Magunknak pedig, hogy vigyázzunk egymásra, és ne feledjük: miközben a legváltozatosabb baromságokkal öljük egymást az életben – nem tudjuk, holnap melyikünk megy el…
