Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy mesebeli közmunka program!
Sok jót lehetett hallani róla – mégtöbb rosszat – de mindenki kedvenc története az volt, hogy milyen jó lesz majd annak, aki mostantól 47 frissen nyomott ezrest oszthat be egy teljes hónapra… És ez a tény végre összefogta az országot: az egyik fele azért mosolygott, mert a 28 ezerhez képest ez valóban felüdülés (nesze neked, ne életlen késsel nyiszáld a torkodat!), csak a mondatnak ezt a felét már nem tartalmazza az ellenzéki idézet… A másik fele nem csak egyszerűen mosolygott, de fekvőbetegre röhögte magát, midőn elképzelte mélyen (!) tisztelt vezetőinket, amint beosztják ezt az összeget egy hónapra…
Szóval megszerettük a közmunka intézményét, na! Jó, talán nem azok, akik diplomásként repültek az utcára, hogy közmunkások betanításával végeztessék el feladatjaikat – de lássuk be: még így is nagyobb szakértelemmel rendelkeztek, mint a legtöbb területen a kormány által kinevezett vezetőink! Kükönösen azokon a helyeken, ahol a korábbi – 2-3 diplomás, nyelveket beszélő – dolgozó tért vissza immár közmunkásként…
De a lényeg, hogy sokaknak – ha nem is megoldást, de – jelentős könnyebbséget okozott a közmunka. Így aztán nem csoda, ha kampány idején csak meglebegtetni kellett, hogy egy rossz helyre behúzott X-szel bukhatják a lehetőséget! Gumitalpú kémeink jelentései szerint akadt, ahol ez odáig fajult, hogy le kellett fotózni mobillal a helyesen kitöltött szavazó cédulát – de természetesen ez csak rossz ízű pletyka! (Azért rossz íz ide vagy oda: lenyeltük. Ezt is!) Pedig úgy tartják: különösen vidéken ebben rejlett a kormány varázsa, vagy legalábbis: győzelmének titka!
Aztán egy szép napon – alig néhány héttel később – “jött a hír” (értsd: itt-ott felbukkant!), hogy ezrek számára megszüntetik a megélhetéshez csekélyke, de a túléléshez mégis sokat jelentő bevételt… Első körben a kulturális területen, de sorra várható a többi ágazatban is. Mondhatni: itt a vége, fuss el véle!
A baj csak az, hogy nem a történetnek, és főképp nem a nélkülözésnek van vége – csupán ismét bezárult egy kapu!
A keleti filozófiában úgy tartják, ilyenkor valahol kinyílik egy másik… Ne csodálkozzunk, ha az a másik nem a szülőszoba, hanem inkább külföld felé nyílik – mert a magyar ember leleményes: 47 000-ből simán képes akár az útiköltséget is kigazdálkodni!
Az országra meg kiírjuk majd: kampányszünet miatt zárva!
Természetesen ez nem olyan fontos hír, mint Jacko papájának szomorú halála, így a forint árfolyamával együtt simán elbújhatott miniszterelnökünk nadrágja mögé – pedig hivatalosan arról sem beszélünk.
Csak röhögünk…
Bár egyre többen inkább sírni, üvölteni szeretnénk!
A kulturális közfoglalkoztatás fontos anyagok digitalizálását, könyvtárosi munkát jelent például – tiszta kezű szakmunkák… Valakik azonban nagyon mocskos kézzel közelítenek hozzájuk!