Embernek lenni – nagyon nehéz!

Nem vagyok magyar, nem vagyok polgár, nem vagyok hazafi – és mint ma sikerült megtudjam: már újságíró sem vagyok! Az ember mindig tanul valamit – már ha embernek még mondhatom magamat…

Számomra ez a alap, ez az etalon! Minden más csak blabla!  “Legnagyobb cél pedig itt-e földi létben, Ember lenni mindég, minden körülményben.” Arany Jánoshoz hasonlóan ennyi az én célom is, és mástól sem várok többet! Nem érdekel, ki honnan jött, hova tart, ki az apja, mit hisz, és kivel bújik ágyba – csak és kizárólag az érdekel, amit csinál! Ez alapján ítélem meg… nem a társadalom által a homlokára biggyesztett címke alapján, mert magam is ettem már csalamádét, amely lekváros üvegbe lett eltéve… Nem a címke számít, hanem a tartalom!

Ezek alapján viszont nem tudom, mit gondoljak most Körmendy Zsuzsannáról, aki a Magyar Nemzet újságírójaként – bár soha nem látott engem, nem ismer, feltehetően nem is olvasott semmit az én írásaimból – most kijelenti, hogy én vagy baloldali, vagy liberális erőket szolgáló újságíró volnék, mert olyan, hogy független újságírás – szerinte – nincs!

Körmendy Zsuzsanna: Az újságírás szabadsága

Nos, kedves Zsuzsanna: egy dologban egyetértünk: valóban az újságíró (még többnyire szabadon) dönti el, hogy „minek a szolgálatába állítja tudását, készségeit, és mi az, aminek soha nem állítja a szolgálatába”. Én is ezt teszem, de egy kicsit szélesebb spektrumon próbálom nézni a világot, mint a fekete meg a fehér, a bal és a jobb! Minden tudásommal, minden leírt betűvel, minden leütött karakterrel az embert, az életet próbálom védeni, segíteni! Nem állítom, hogy mindig sikerül, és azt sem jelenthetem ki, hogy mindig eredményesen teszem, de erre törekszem! Erre esküdtem fel – szó szerint, igaz: természetgyógyászként, de én is ember vagyok, ugyanaz az ember akkor is, ha épp betegként fordul hozzám, és akkor is, ha újságíróként. Nem lesznek másak az elveim, nem változom meg… És nem csak egy eskü kötelez: így látom helyesnek!

És igen, arról is én döntök – és ebben korlátlanul szabadon – hogy mi az, aminek soha nem állítanám szolgálatába tudásomat vagy lelkemet: és ez a politika! Legyen az jobbra, vagy balra húzó… liberális vagy nacionalista… Nincs az az irány, amely megvásárolhat, amely megszabhatja, hogy mit gondoljak, mint mondjak a világról! Sajnálom, ha nem ismeri a szabadságnak ezt az érzését – igen kellemes, igaz: nem túl kifizetődő! De vannak dolgok, amiket nem lehet pénzben mérni…

„Gyógyító munkámban a hírnév és a meggazdagodási vágy nem fog elkápráztatni és befolyásolni a helyes út megtalálásában.

Mindenkor hivatásomhoz méltó magatartást tanúsítok, tisztelem az emberi életet. Nem teszek különbséget gazdag vagy szegény, barát vagy ellenség, jó vagy rossz ember között, nem leszek tekintettel nemre, felekezetre, bőrszínre. Hivatásom gyakorlása során a tudomásomra jutott bizalmas információkat és titkokat megőrzöm.”

Nos, engem ez vezérel hivatásom során… és számomra az újságírás épp úgy hivatás, mint a természetgyógyászat! Önnek azonban további jó munkát kívánok!

Üdvözlettel: Kiss Ágnes „Mammy”

Mikor a hobók útjára léptem.
Mikor a hobók útjára léptem, ti még kis srácok voltatok.
Mondom, mikor a hobók útjára léptem, ti még kis srácok voltatok.
Megvertek százszor,
Megnyírtak párszor.
Nem maradt más! Nem maradt más!
Se János, se Tamás.
Nem maradt más, szinte senki.
Szinte senki, semmi, senki, semmi.
Embernek, férfinek lenni.
És ez, azt mondják, nagyon kevés.
Sokan azt mondják, nagyon kevés.
Nekem nem sikerül, olyan nehéz.
Embernek lenni, olyan nehéz.
Nehéz! Nehéz! Nehéz!