Szeretetfészkek – avagy: Akcióban a Plüsskommandó

Negyven hét. Ennyi idő alatt fejlődik ki egy érett csecsemő az anyukája pocakjában. Csakhogy évente nyolcezer kisbaba első találkozása a külvilággal magában hordja az első próbatételüket is: ők azok, akik idő előtt, vagy esetleg más okból a kelleténél kisebb súllyal érkeznek közénk. És ilyenkor segítség kell nekik, hogy utólag felzárkózhassanak!… Tovább olvasom

Kórház a város szélén

Nem állítom, hogy korábban csupa Sova és Štrosmajer doktorok vezették a kórházakat. És mióta az eszemet tudom, azóta nincs elegendő pénz az egészségügyben! Betegként, ápolóként egyaránt bőven volt részem a kórházak hajdani működéséről, amire mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy jó. De: működött! Aztán jött a rendszerváltás, és sokkal… Tovább olvasom

Dögöljmeg, Kedvesem!

Basszamegazég!Nem, nem szokásom ez a stílus, most azonban ez a visszafogott verzió!!!Nem tudom, hogy a kormány egészségpolitikájától, vagy az ellenzék szörszálhasogatós-szájtépős semmitevésétől érzek nagyobb késztetést, hogy viszontlássam a vacsorámat… Azt tudom, hogy már naponta futok bele olyan bejegyzésbe, hogy valamelyik barátom, ismerősöm műtétre várva arra kér, dobjak már egy kis… Tovább olvasom

Kórház a stadion szélén

Szép lett a “Fradi pálya”! Oké, nekem nem minden tetszik, de azért megfelel, a játékminőség árnyékában egyenesen kiváló a stadion! Nem spóroltak semmivel, legfeljebb itt-ott “ki” egy csepp anyagot – de az egy másik történet… Most csak gyerekkorom “libalegelője” érdekel, ahogy akkor hívtuk a pályát, ha bosszantani akartuk nagyapámat! Sokszor… Tovább olvasom