Alig néhány éve még rendszeresen súlyos pénzeket kellett elköltsünk arra, hogy – jelenleg 28 éve tartó – kapcsolatunknak ne a Magyar Állam vessen véget! Kedvesemet ugyanis Erdélyből “importáltam”, ami azzal járt, hogy innentől kezdve nemkívánatos személyekké váltunk. Bár én Budapesten születtem és törvényesen összeházasodtunk, együtt neveltük négy gyerekünket, miközben két… Tovább olvasom
Megint nem leszek túl népszerű, de sajnálom: ha erre törekednék, akkor jó pénzért(? Na jó: pénzért!) valamelyik bulvárba csöpögtetném a virtuális tentámat… Így viszont (még) szabadon alkothatok véleményt, és én igyekszem becsben tartani ezeket a kis szabadságmorzsákat. Nem leszek népszerű, mert az igazság sosem az! Ha a képébe tolják az… Tovább olvasom
Egy régi budapesti képeket felvonultató csoportban futottam bele kedvenc játékboltom egy korabeli fotójára. Elöntött a nosztalgia, annak ellenére, hogy az egyetlen játék, amit innen kaptam – egy 360 Ft-os alvóbaba – az idők folyamán anyám emlékezetében már 500 Ft volt (mint akkoriban nagyanyám nyugdíja!), és többször lett fejemhez vágva, mint… Tovább olvasom
Hogy hányan vették komolyan az augusztusra ígért dupla családi pótlékot – nem tudhatom, de az érintettek azóta már feltehetően szembesültek a szomorú ténnyel, hogy szeptemberben hiába várják a pénzt jelentő csengőhangot… de nem ez volt az egyetlen pillanata a tanévkezdésnek, amikor csúnyán átverve érezhettük magunkat! A „nem a Soros által… Tovább olvasom
Zokog és tombol! Bántották, igaztalanul… Vigasztalnád, de van, mikor minden kevés: ha vele morogsz, nem csitul… ha viccelődsz, csak rosszabb! Van, hogy a szavak már hiába szólnak… Talán egy ölelés segít, talán a szeretet rezgései megmutatják az utat a megnyugvás felé! Szavak… mit is mondhatnál?!? Magadhoz szorítva simogatnád hátát, és… Tovább olvasom
…kérem, maga nem normális! – vágtam rá rögtön gyerekkorom mondókájának folytatását, amelyet valaha gyöngyöző kacajok közepette harsogtunk a suliban. Nem is sejtettem, hogy az ártatlannak tűnő emlék micsoda gondolat-cunami előfutára volt…
Megszületünk. Tisztán, ártatlanul, és az egyetlen, ami elsőként meghatároz: emberként! Persze, egy kórházi szülőszobán ez magától értetődő – talán ezért feledkezünk meg róla… Embernek születünk, s csak eztán derül ki: fiú vagy lány érkezett-e a világra – férfivé vagy nővé serdül majd egyszer? Aztán – többnyire – hazavisznek szüleink, legyen… Tovább olvasom
Végig aggódtam, ahányszor útnak indult valamelyik gyerekem… Pedig mindig jó kezekbe adtam őket – mégis rezzentem minden váratlan telefoncsörgésre! Nem tudom, és nem is akarom elképzelni, mit érezhetnek most azok a szülök, akik hiába várják haza gyermeküket, vagy akár azok, akik túlélték ezt a tragédiát… Belegondolni sem merek, hogyan és… Tovább olvasom
Kacagó gyerekhangra kaptam fel a fejem… Hat-hét éves gyerekek szaladgáltak és bohóckodtak két-három esztendős társaiknak, néha egyet-egyet ralizva a kisebbek babakocsijával. Bevallom: felüdülés volt ez a zaj, afféle zene füleimnek a nagyváros hangzavarában… Nézem a boldogan szaladgáló gyerekeket, akik – úgy tűnik – a világ minden tájékán egyformák! Ők ugyanis… Tovább olvasom
Talán 10-12 éves lehettem… El kellett menekülnöm otthonról, mert épp botrány volt. Az alkohol csodákra képes, még a családi köteléket is oldja! Az utcán kóboroltam, az éjszakai járatokon aludtam, és ugyan általában nem féltem, egyszer nagyon megijedtem, és mert már kimerült is voltam, meg éhes is: bemerészkedtem a Bazilikába! Gondoltam,… Tovább olvasom