– Ne haragudjon, nem pénzt akarok kérni… – hallatszott egy hang a sötétben! Az épület árnyékából egy éltesebb korú nő szólított meg, kissé csapzott külsőjéről lehetetlen volt megállapítani, hogy a harminchoz vagy a hatvanhoz van közelebb. – … csak a fiamnak kéne egy bakancsot vennie, mert nem tudom elvinni az orvoshoz! – folytatta a nő…
Egyenjogúság ide vagy oda: nőt és gyereket nem bántunk! És általában a kisebbet, a gyengébbet, a védtelent sem… Ehhez nem kell különösebb ideológia – azt gondolom, ez alapvető emberi értékrend! Nálam biztosan az alapkő része: számomra nem számít, ki honnan jött, miben hisz, kivel bújik ágyba, mit gondol a világról – az emberről alkotok benyomást,…
Aki már járt „odaát”, annak mindegyik az – de a mai ezen felül is különleges! Tizenkét éve is az volt! Túlélve (akkor épp) egy durrdefektet az autópályán – bónuszként – egy rendkívüli ajándékot kaptam az élettől: lett egy ajándékfiam. Nem „egy vér”, de egy lélek lettünk, amit bármi történt – márpedig történés az mindig volt…
Úgy tűnik, mintha a semmiből érkeznének, mert bár a tudomány pontosan ismeri a folyamatot, de az emberi agy számára csak nehezen fogható fel születésük egy mikroszkopikus világban. De megszületnek, évezredek óta, milliárdszámra… Egy részüknek az a sorsa, hogy belevesszenek a semmibe, néhány azonban akár kitűntetett figyelemben is részesülhet – ha jó időben, jó helyre érkezik!…
Tartozni valakihez – ez a legősibb vágyaink egyike, ösztöneink diktálta késztetés. És a szeretni és szeretve lenni is általános igény, amely akár meg is érdemelne egy ünnepnapot, hiszen csodálatos dolog – különösen, ha mindkettő ugyanarról a két emberről szól! Látva a sok csilivili szívecskét és mindenféle bigyót – és persze, az éttermek, szállodák hirdetéseit –…
Izgatottan vártam az előadást, hiszen azt sem tudtam, mire számíthatok majd… – ráadásul ez egy trilógiának immár harmadik része! Amelynek még a műfaja sem meghatározható: talán tánc, némi színház, balett, cirkuszi akrobaták különleges elegye egy csipetnyi bábszínházzal fűszerezve! Abban biztos voltam, hogy kilengeti majd a mutatómat, épp csak az volt a kérdés: melyik irányba?!? Kicsit…
− Ez már csak ilyen… − gondoltam, amikor egy barátom sorait olvastam a mostanában nyakába zúduló szaráradatról. A következő pillanatban azonban engem öntöttek el gondolatok a szar kapcsán és bármilyen közönségesnek is tűnnek: úgy éreztem, talán nem baj, ha megosztom! Igen, az élet már csak ilyen, az a bizonyos szar szinte megállás nélkül ömlik a…
Beköszöntött újra a Sárkány éve… Izgalmasan hangzik? Vagy talán nincs is semmi jelentősége? Én általában szeretem! Elsőszülöttem is a Sárkány évében érkezett, és mint minden új év érkezésekor: én ezúttal is optimistán néztem a jövőbe. Mégis: talán a világot átszövő általános bizonytalanság miatt valóban kicsit ijesztő a helyzet… – erről azonban aligha a sárkányok tehetnek!…
Megalkotni valamit, ami alapvetően ijesztő – mondhatni: szörnyű! – úgy, hogy ránézve mégis az első gondolatod a tökéletesség… Aki erre képes, annak más csodák megalkotása sem okoz problémát – márpedig én nagyon szeretem a csodákat!Azonban nem csak ezért volt jó zombivá változni, hanem azért is, mert ezúttal nem magamra festettem (mint az azért látszik!), az…
Emlékszem, nyolcéves voltam, mikor egyszer elszöktem otthonról, hogy meglessem a barátnőmet a balett előadásán. A Hófehérkét adták elő, ő az egyik törpe volt, talán Kuka, de ebben már nem vagyok biztos! Csak néztem, ahogy a velem egykorú gyerekek kecsesen mozognak, olykor tündérként repülnek a színpadon! Akkor lettem szerelmes a balettbe, de – bár egyszer egy…