Közélet Archives - MammyPress Média

Halálságügyi rendszer

MammyPress — Thu, 03 Sep 2026 10:20:58 +0000

Sokszor írtam már arról, hogy értékeljük a pillanat varázsát… Hogy örüljünk a mának, az apróságnak tűnő kis csoda-morzsáknak – mert nem tudjuk, mit hoz a holnap!

Egy rossz döntés, egy rossz mozdulat, egy szerencsétlen véletlen elég ahhoz, hogy egyáltalán ne legyen holnap! És innen nézve még a rossz is jobb, mert azt mindig követi valami, van remény a jóra. A halált – ebben a létben – csak a porladás…

A gyász mindig azokról szól, akik itt maradnak. Az ő viszonyukat tükrözi élethez, halálhoz, az elhunythoz… Én – ha tehetem – a jót keresem ebben is. Nem, ez kicsit sem egyszerű, hiszen elveszíteni valakit sosem jó! De jó lehetett a közös út. Az emlékek. Vagy lehet abban tanulság, ahogy elment… Akár az, hogy vigyázz jobban, figyelj jobban, vedd észre – akár az, hogy értékeld az időt, amit még itt tölthetsz, és aminek értékét hajlamosak vagyunk alábecsülni!

Igen, tudom, kicsit csapongok a gondolatokkal… Talán az lehet az oka, hogy ezúttal nem találok semmit, csak indulatokat!

A negyvenes korosztály a társadalom számára talán a legértékesebb kor… Már vaskos tapasztalattal felvértezve, de még ereje teljében tervezi a jövőt!

Ezúttal is valami ilyesmi történt: egy új munkahely várt rá! Az alkalmassági vizsgán azonban nem jutott túl: magas volt a vérnyomása. Az aktuális hőkupola nemlétező árnyékában ez sokakkal megesett, de nem mindenkinél vették észre. Nála kiderült és kapott is időpontot kivizsgálásra. Augusztus közepén egy szeptember 11-i napra jegyezték elő!

Hogy miért akkora? Mert sürgős volt a helyzet… Így nem jövőre, nem karácsonykor, hanem már szeptember elejére tudtak rá időt szakítani, hogy kiderítsék, mi a baj.

Csakhogy az emberek néha olyan türelmetlenek… Ezt a pár hetet sem győzte kivárni és inkább meghalt!

Jó, mégiscsak lehet ebben is jót találni: szeptember 11-re valakinek felszabadult egy időpont! Ő talán kap esélyt még túlélni egy kicsit…

A kép egy mesterséges intelligencia által generált illusztráció! Nem, ez nem a János Kórház, és minden hasonlóság a magyar egészségügyhöz csak a véletlen műve.
Bár – véletlenek meg nincsenek…

Kor-ok

MammyPress — Fri, 14 Aug 2026 01:12:52 +0000

“Porból vétettünk, s azzá leszünk!” A két végpontot olyan védtelen és kiszolgáltatott időszak kíséri, amely során óhatatlanul szükségünk van mások segítségére. Mindegy, hogy Isten vagy az evolúció számlájára írjuk, de ahogy az emberi test, úgy az emberi lét is tökéletesre van alkotva! Amikor világra jövünk anyánk testéből még szüleink jelentik a biztonságot: etetnek, védenek, tanítanak az életre, hogy majd kiteljesedhessünk. És mert az élet valahogy mindig az egyensúlyra törekszik: mire mi megerősödünk, addigra ők lassan elfogynak. Előbb-utóbb lehetőséget kapunk, hogy viszonozzuk ezt a törődést, mert szükségük lesz arra, hogy mi támogassuk a létüket!

Azt gondolom, senki nem ezért szül gyermeket, de ettől ez még – szerencsés esetben – így működik. Vagy legalábbis: így kellene működjön…

Más kérdés, hogy mostanában valahogy mindig megpróbáljuk elhitetni magunkkal, hogy “mi jobban tudjuk!”. Jobban, mint elődeink. Jobban, mint amit a több ezer évnyi civilizáció már visszaigazolt!

Amíg ez azzal jár, hogy végre újragondolunk pár szabályt, addig nincs is ezzel baj! A makarenkói pofonok eltörlése például végre szinkronba kerül azzal, hogy “kisebbet nem bántunk” – ez engem már gyerekként is zavart! Jó, hogy van változás, de lovasnemzet ide vagy oda: nem tudunk rajta megmaradni, muszáj átesni a ló másik oldalára. Nincsenek eszközeink, taktikáink, időnk és türelmünk – így következmények sincsenek. És nem tudom, a világ többi részén mi a helyzet, de errefelé a saját szabadságunkat is csak tanuljuk, így gyerekeink szabadságát is összetévesztjük a szabadossággal.

Nincs következmény, nincs határ. Ez is lehet egy módszer, ha következetes és felügyelt, de az országot járva – gyerekekkel dolgozva – azt tapasztalom: inkább kényelmes, mint hasznos mód az utódaink neveléséhez. Van, aki ezt a kényelmes módot választja, van, aki túlkomplikál. Nincs biztos módszer, és nincs nálam a bölcsek köve, így csak egy apróságra szeretném felhívni a figyelmet:

Nem az a feladatunk, hogy mindent megadjunk gyerekeinknek. Nem az, hogy a magunk akarata szerint szinte kisbaltával faragjunk embert belőle! Nem a széltől is védve kell megóvnunk az élet nehézségeitől őket. Egyetlen feladatunk van: felkészíteni őket arra, hogy képesek legyenek önállóan létezni! Életképes, gondolkodó ifjakat repíteni ki a fészekből, mert ez a természet törvénye: miként a fecskemama, a farkaspapa vagy akár az erdőrezervátumok hatalmas fái, nekünk sincs más kötelességünk, mint legjobb tudásunk és lehetőségeink szerint felkészíteni őket a nagybetűs életre.

_{A természet farkastörvényei nem csak a farkasokra vonatkoznak – az ember is része a természetnek!}

Mohács’500: Hungarica fata

MammyPress — Wed, 06 May 2026 12:04:48 +0000

Azt remélték, sok baj után magyar lesz a pápa,
de Rómában nem teljesült Bakócz Tamás álma!
Pedig tudhatta mind, ki a világot ismerte:
A magyarok dolgait csak Isten segíthette!

Ők is istenüket áldva járták a világot,
kik felégettek mindent, mit a miénk megáldott!
Nem kíméltek leányt vagy vént, házat vagy jószágot
Pusztítottak mindent – mint fagy a gyenge virágot!

A magyarnak is volt egykoron sok bátor hőse:
Hunyadiék nevét hajdan fél világ tisztelte!
De új szeleket fújtak a Fekete seregre:
Idegen érdek volt, mi az országot vezette!

Voltak, akik belátták, hogy nem lesz ez így jó majd,
De nem népüket óvták: van, akit csak a trón hajt!
S míg egymás torkát marva a vitákat szították:
Szulejmán seregei már sírjainkat ásták!

Készült a véres csatára mind, aki nem gyáva…
De a király hiába kiáltott a világba:
Maroknyi ember volt csupán, ki Mohácson várta
Hogy a török küldje őket véres kínhalálba!

Maroknyi sereg, de csak a törökéhez mérten:
Ezrek teste vérzett ki a nagy mohácsi vészben…
Húszezren sem voltak ők – a hatvanezer ellen!
Húszezernyi magyar lélek: étlen, rossz fegyverben!

Tudta jól azt mindenki, így lehetetlen győzni!
De nem a sok uraság: csak népük ment harcolni!
Ötszáz éve már annak, hogy értünk odavesztek –
S ötszáz éve hordjuk a hátunkon e keresztet:

Ezrek vérével szólt Isten, de mégsem okulnak
Kik az országot vezetni lettek hivatottak
Magyarnak megy magyar, ha épp úgy hozza az érdek
S közben karnyújtásra tőlünk már országok égnek!

Aki hatalomra jutott, azért van a trónja,
Hogy azon ülve védje, mi azzal rá lett bízva!
Az ország legyen első! S vagy népét kell szolgálja –
Vagy merüljön el végleg a pataknak sodrába’!

Sosem késő

MammyPress — Mon, 27 Apr 2026 10:59:08 +0000

A karate olyan sport, ahol fontos a tradíció. Gyakori, hogy generációkon át öröklődik az elkötelezettség iránta. Teljesen természetes jelenség, hogy apa, fia, sőt unokája is ugyanazon az úton jár: együtt tanulnak, küzdenek, együtt fejlődnek testben és lélekben.

Az viszont igazán különleges, amikor a család legidősebb tagja dönt úgy, hogy szépkorúként vág bele egy küzdősportba. Ezen a hétvégén a Gastroyal Karate Sportegyesület által rendezett Shito Ryu Magyar Bajnokság budapesti fordulóján egy 79 éves nagyapa lépett tatamira, aki – fia és unokája nyomdokaiba lépve – alig pár hónapja kezdett karatézni. Ez volt az első versenye.

A csoportjában helyezést még nem ért el, de kapott valamit, ami sokszor többet ér egy éremnél: az egész csarnok vastapssal ünnepelte. Különdíjat is átvehetett, de talán a legnagyobb elismerés az a szeretet volt, amellyel fogadták.

Mert abban a kezdőknek járó fehér övben nemcsak közel nyolc évtized tapasztalata volt, hanem bátorság is. Bátorság újrakezdeni, tanulni, kilépni a tatamira, és megmutatni, hogy a karate valóban kortalan.

Talán ez volt a nap legfontosabb leckéje: nem számít, hány éves vagy – soha nincs késő elkezdeni valamit.

Utóirat: jómagam pár napja lettem 56 éves, három éve magam is teljesen kezdőként vágtam bele a balettbe. Így különösen nagyra értékelem ezt a történetet.

Új remény… – vagy mi

MammyPress — Tue, 14 Apr 2026 12:23:14 +0000

Bevallom: azok közé tartozom, akik erős fenntartással kezelik Magyar Péter érkezését. Erről hosszan tudnék mesélni, de azt gondolom, ennek most nincs jelentősége. Az ország többsége – szerencsére – őt akarta, és ha benne talán nem, de a mögötte álló emberekben látok reményt a változásra! Különben sem az a lényeg, hogy nekem szimpatikus-e, hogy én bízok-e benne, hanem hogy a gyerekeim, az unokáim végre egy élhetőbb, szabadabb országban éljenek majd – lehetőleg anélkül, hogy elhagynák az országot! Erre most esély nyílt…
Remény, egy szó, aminek már talán a jelentése is feledésbe merült. Hosszú évekig legfeljebb abba kapaszkodhattunk, hogy a történelem során eddig mindennek vége lett, ami elkezdődött.

Hogy itt most mi kezdődik – azt nem tudhatom. Szerintem senki más sem, hiszen nem csak a szándékok ismeretlenek, de az arcok is újak, miközben a környezet – a hazai és a nemzetközi egyaránt – kifejezetten kiszámíthatatlan! Néha az az érzésem, hogy őrültek irányítják a világot – ez nem segíti a tervezést!

Azt azonban tudom, hogy láttam emberek ezreit, amint boldogan ünnepelnek az utcán. Jó, ehhez korábban elég volt, ha a focicsapat esetleg eltalálta a labdát, de ez most mégis valami más volt! Az emberek, akik eddig lehajtott fővel, mogorva arccal éltek egy embertelen világban, akik szemrebbenés nélkül mentek el koldus és haldokló mellett akár… most észrevették egymást! Pacsiztak, táncoltak, közösen örültek! Ismeretlenül is. És igen, tudom, jönnek a szürke hétköznapok, az olykor fájdalmas kihívások, és garantált, hogy nem lesz mindig táncos kedvünk – de ez a felszabadultság erőt adhat átvészelni a nehéz napokat. Mert belekóstoltak az emberek, és a szabadság édes íze nagyobb függőséget képes okozni, mint a nikotin vagy az alkohol együtt.

Aztán jött a másnap, és még mindenki (jó: a többség) eufórikus hangulatban volt. Majd jött egy nemzetközi sajtótájékoztató. Egy olyan, ahol pártállástól függetlenül mindenki ott lehetett és kérdezhetett. Szokatlan jelenség volt… Legalábbis errefelé! Hazai és külföldi újságírók kaptak mikrofont, akik nem „alákárdeztek”, hanem sokszor nagyon is „belevágva a sűrűjébe” faggatták az újonnan választott miniszterelnököt! És jöttek is a válaszok. Tájékozottan és többnyire egyenesen.

És mindezt közvetített a köztévé! Az M1 Hiradója, ahova a kampány időszakában – akkor még a legnagyobb ellenzéki párt elnökeként – nem igazán sikerült bekerülni személyesen. Az AI által generált videók merítették ki a pártok esélyegyenlőségét. Errefelé eddig így járta a köztévében: Budapest főpolgármesterétől sem koptak el a székek…

Ma pedig jött a hír, hogy egy jegyző, aki a választási eredményt követően „buzizott” – ami korábban már fel sem tűnt, ha Bayer mondta, ahogy a poloskázás is szinte elvárás volt – csakhogy ezúttal az új szelek kifújták az illetőt a székéből: méltatlan magatartása miatt felmentették állásából! Kezdetnek nem is rossz…

Hit, remény, szeretet… Vallástól függetlenül mintha ez járta volna át az országot az elmúlt napokban! Végre nem pusztán egy falvédő lengette külsőségként, hanem emberek ezreinek lelkéből fakadva! Nem gondolom, hogy ez Magyar Péter érdeme lenne, mert ez az emberekből indult! És csak rajtunk, embereken múlik, hogy megőrizzük-e…

Hajrá, Magyarország! De most tényleg… Hajrá, magyar emberek!

Az utolsó szó jogán…

MammyPress — Sun, 12 Apr 2026 17:00:00 +0000

…az utolsó órában írok: lassan zárnak a szavazófülkék! Még nincs eredmény… Illetve van, de még nem tudjuk, mit rejtenek az urnák!

Mondhatnánk, hogy a demokrácia ünnepe a mai nap, hiszen soha nem látott tömegek vonultak az urnák elé! Én azért nem érzek késztetést az ünneplésre… Részint azért, mert a nagy számok mögött nagy indulatok vannak! És fura, hogy őrszemek kell járják országszerte a szavazófülkéket, hogy tisztán szavazhasson lehetőleg mindenki. De azért sem ünnepelnék, mert a demokrácia számomra a szabad akaratot jelenti, amikor mindenki szavaz valakire vagy valamire, és a többség akarata érvényesül! Ami magas részvétel mellett valóban dicsőség, ha tényleg valakire vagy valamire szavaznának – nem valaki vagy valami ellen! Mert az a demokrácia megcsúfolása – szerintem!

De mindegy, hogy minek minősítjük, a lényeg, hogy megtörtént – sokan abban sem voltak biztosak, hogy ez a nap egyáltalán eljön. Ehhez képest már az is jó eredmény, hogy milliók izgatottan várják az első – és főként a végső! – számokat!