Egy kicsit kezd elegem lenni abból a tényből, hogy az ország fel – és meg! – lett osztva, balosokra és jobbosokra. Szeretném mindenek előtt megjegyezni, hogy minden tiszteletem az egy kézzel, vagy egy lábbal élőké – de haladni két lábbal, dolgozni két kézzel lehet a leghatékonyabban! MINDKETTŐRE szükség van! Nem ellenségei, még csak nem is…
Kedves Politikusok!Nézzétek és lássátok: ilyen az, amikor valakinek őszinte gondolatai vannak a világról! Ahhoz nem kell papír, nem kell jegyzet, nem kell stáb… Nektek azzal sem sikerül! Ezért tartunk itt… És kedves saját népét lehülyézők!Igen, tragikomikus videók sorával lehet bizonyítani, hogy mennyi primitívnek mondható ember(i reakció) van országunkban! De mielőtt lenézitek az egyszerű, józan ésszel…
Van, akinek tényleg bejön… Ha milliomos nem is lesz – de legalább alhat egy jót! És még kaparnia sem kell…
Egyebet se hallok egy hete! Nem lehetne már ezt befejezni?!? Igen, vannak emberek, akik már fájóan buták! Amikor a fiatal történész lány a brüsszeli utasításra bevezetendő arab számokra azt mondja, hogy “hát én másképp látom, mert történész vagyok”, akkor igen, megértem az indulatokat! De senki nem úgy születik, hogy buta akar lenni! Visszautasítom, hogy napok…
– Szégyellem hogy magyar vagyok! – Hallottam a tömegből egy jólszituált középkorú hölgy szájából, miközben a tüntetésen csatlakozni készültünk a többiekhez. És bárcsak azt mondhatnám: nem tudom ez milyen érzés, én büszke magyar vagyok! De sajnos ez nem igaz… Az elmúlt években a büszkeség elkopott, a remény elfogyott! Az első olyan pillanat, amikor hosszú évek…
Tisztelt – és kevésbé tisztelt – Ellenzéki Vezetők! Köszönjük a kampányt, az elmúlt éveket, és legfőképp a 2018-as Választások eredményeit! Tudjuk, néhányan már posztotokról lemondva el is hagytátok a süllyedő hajót, de mi – több mint kétmillió ellenzéki szavazó – itt kell maradjunk és együtt kell élnünk munkátok eredményével: egy diktatórikus jellemzőkkel felvértezett,…
A Blaha mióta az eszemet tudom, különleges hely volt – a város szíve. Egykor a Nemzeti Színház helye. Már rég megváltozott a hangulata, korábban is írtam róla. Ezúttal éjjel kellett ott várakozzak… Hat felnőtt négy gyerekkel… Talán észre se venném őket, ha nem üvöltene a zene. Épp Majkát nyomnak… A férfiak táncolnak, két-három percenként összepacsiznak. Felszabadultan…
Nézem az utcán az üresen vigyorgó plakátokat… Felidézik bennem az elmúlt hetekben oly sokszor végighallgatott lózungokat: pont olyan értelmetlenek voltak, mint ezek a kampányfotós vigyorok, így urnazárás után! Éjszaka van, szinte fájó a csend… de nincs szó, amivel megtörhetném! A körútra érve már zajosabb a helyzet: senki nem tudja, miért, de minden sarokra jut egy-két…
Köszönöm, hogy már az első számoktól kezdve bekerültem egy időhurokba, és újra tizenéves tininek érezhettem magamat. Nem csak egyszerűen a kort idézted meg, de úgy ugráltam és énekeltem, mintha tényleg fiatalabb lennék bő három évtizeddel… Köszönöm, hogy negyven éve hallgatom a dalaid, és még mindig ugyanazt érezhetem alattuk, mint egykor…! Mert – és ezt is…
Én a Pink Floydosért nyúlnék – csakhogy bevallom: nem szeretem a sört! A Kedvesem azt gondolom, az Iron Maidenes pohárért nyúlna, a jóbarátom a MotörHead-est marná el. Van olyan barátom is, aki a hozzá legközelebb állót választaná, és van, akiről nem tudom, melyiket választaná, és talán nincs is igazán jelentősége. Merthogy a sör ugyanaz, csak…